A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki figyelmetlensége miatt okozott halálos közúti balesetet.

Céltalanul autózott, éjjel

A vádirat szerint a nő 2019. augusztus 16-án, éjjel céltalanul autózott, jóllehet kimerült volt, így a vezetésre nem tudott koncentrálni. A sebességkorlátozást jelentősen túllépve, 145 km/h sebességgel hajtott a 43-as főúton, két kistelepülés között. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Áttért a szembe sávba

Közlekedése során fokozatosan áttért a bal sávba, ahol szemből szabályosan érkezett egy autó. A jármű sofőrje már hiába fékezett, a balesetet nem tudta elkerülni. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a nő autójának motorblokkja és mindkét jármű első futóműve is kiszakadt a helyéről.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Fotó a helyszínről:

A másik autó sofőrje nem volt bekötve

A biztonsági öv nélkül vezető másik autós a felfúvódó légzsáknak csapódása miatt olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A másik autó utasa

Becsatolt öv mellett utazó utasának 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülései lettek. A baleset következtében a nő annyira megsérült, hogy maradandó fogyatékossággal kell élnie tovább az életét.

Helyszíni felvétel:

Ha be lett volna kötve

A balesetért a felelősség a nőt terheli, aki közlekedése során több közlekedési szabályt is megszegett, ugyanakkor amennyiben a sértett biztonsági öve be lett volna csatolva, nem szenvedett volna halálos sérülést.

Börtönbe küldenék

A járási ügyészség a nőt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, és vele szemben felfüggesztett fogházbüntetés valamint járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádiratban. A nő bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép és belső fotók: police.hu