Bevágott az előtte lassabban haladó autó elé, majd fékezett, így akarta “okítani” a másik sofőrt, aki nem tudta elkerülni az ütközést. A vétkes sofőr ellen büntetőeljárás folyik.

2020. május 13-án 5 óra körül a Rákóczi hídon Pestről Buda irányába bevágott a belső sávban haladó autó elé egy sofőr, majd indokolatlanul befékezett előtte, emiatt a két autó összeütközött.

A balesetet okozó 67 éves férfi jogosítványát bevonták és közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mert veszélyeztette a belső sávban haladó autós testi épségét.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés bűntette miatt indított büntetőeljárást a budapesti K. László ellen.

Kiemelt kép: a vétkes sofőr büntetőfékezés közben – Forrás: police.hu