Döbbenetes dolog történt Miskolcon. Megtámadtak gy 25 hetes terhes nőt, mint kiderült egy szerződéses katona akarta megerőszakolni. Az esetet egy egy járókelő is látta, aki nem segített a kismamán. A férfi elfogták, most az ügyészség nyomoz az ügyben.

Hazafelé tartott

A támadásról nő férje beszélt a Blikknek, aki elmondta, a felesége csak a lélekjelenlétének köszönheti, hogy nem erőszakolták meg. Az eset június 20-án történt, Miskolcon. “A nejem hazafelé tartott a munkából, amikor egy férfi berántotta őt a bokrok közé. Mindez a Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyének kertvárosi részén történt, egy lépcsősor melletti tisztáson.” – mesélte a szörnyű eset részleteit a családapa. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem segítettek neki

A férfi elmondása szerint miközben a neje tulakodott a támadóval, segítségért is kiábalt, ám hiába, mert egy arra haladó járókelő egyszerűen csak elsétált mellettük. “Miközben a férfi próbálta a nejemet leteperni, sikerült neki a segélyhívót felhívnia a telefonjáról. A készüléket azonban kicsavarta a támadó a kezéből, majd attól megijedve, hogy elkapják, elrohant a nála lévő hátizsákkal együtt.”

Több sérülést is szerzett

Mint mondja a felesége több sérülést is szerzett, a nyakán látszódtak a fojtogatás nyomai. A támadás után a nő cipő nélkül lerohant a buszmegállóba, ahol az egyik várakozó telefonjáról hívta fel a rendőrséget.

A baba jól van

A férfi azt is megosztotta a portállal, hogy valamennyire már sikerült megnyugodniuk, részben azért, mert a nőgyógyász szerint a születendő babájuknak nem esett bántódása.

Ezért nyilatkozott

A férfi hangsúlyozta, azért nyilatkozik a történtekről, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, mennyire közönyösek másokkal szemben. ” Szeretném, ha ez a hozzáállás megváltozna és nem mennénk csak úgy el egymás mellett akkor, amikor valaki segítségre szorul. A támadással kapcsolatban a férj egy Facebook-posztot is megjelentetett hasonló üzenettel az Új Miskolcon Láttam elnevezésű csoportban.” – mondta.

Így szól a poszt:

„És most a lényeg: nem vagyunk biztonságban! Se fényes nappal, se akkor, ha vannak járókelők az utcán. Az emberek jelentős része nem segít a másiknak, ezt már sokadjára tapasztaljuk.”

Figyelni kellene egymásra

“Mindenki belemélyed a telefonjába, vagy zenét hallgat, miközben az is lehet, hogy tőle 2-3 méterre valakinek épp óriási szüksége lenne a segítségére! Emberek! Ezt így nem lehet! Arra kérlek Titeket, hogy figyeljünk egymásra! Segítsünk egymásnak! Legyünk embertársai a másiknak!”

Nyomoznak az ügyben

Az ügyben egyébként elrendelték a nyomozást, a lap megkeresésére a rendőrség elmondta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vette át az eljárást tőlük, mert az elkövető szerződéses katona, és neki van illetékessége eljárni az ügyben. A Központi Nyomozó Főügyészség pedig azt közölte, hogy nemsokára közleményben tájékoztatják a közvélemyént a sajnálatos esetről. A tettes elfogását egyébként a térfigyelő kamerák segítették. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció