Összeütközött két gépkocsi a 10. kerületben, a Hungária körút és a Hős utca kereszteződésében. A baleset következtében egy kapcsolószekrény is károsodott. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a karambolos autókat. Az esethez a társhatóságok is kiérkeztek.

A baleset előzményei

A Toyota Yaris a Hungária körúton haladt a Papp László Aréna irányából a Hidegkúti stadion felé, majd a Hős utcánál balra kanyarodott, a sofőr állítása szerint sárgára váltó jelzésen. A Suzuki SX4 S-Cross pedig a Hidegkúti Stadion felől érkezett a középső sávban, valószínűleg jóval a megengedett 70 km/h sebesség felett, számolt be róla a BudapestKörnyéke.hu helyszíni tudósítója. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Átszáguldott

A szemtanúkkal együtt addig zöldhullámon, de közben őket lehagyta, vagyis a sebessége miatt úgy tűnik, túl korán ért a Hős utcához, ahol még nem váltott zöldre a jelzőlámpa, de azért lendületből átszáguldott a piroson/az éppen átváltó piros-sárgán. Hatalmas erővel a Yaris oldalába csapódott, ami kifliben meghajlott, a járdára sodródott, a hátuljával a sarki téglakerítésbe egy hatalmas lyukat ütött, végül az oldalára borult.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Fotó a helyszínről:

Megpördült a Suzuki

A Suzuki pedig megpördült és szintén a járdára csúszott, kidöntve egy elektromos kapcsolószekrényt. Mindkét járművet férfi vezette, utasuk nem volt, mindkettőjüket könnyebb sérülésekkel szállították kórházba, mivel használták a biztonsági övüket.

Felvétel a helyszínről:

Hatalmas szerencse

A Toyota vezetőjével még a kórházban telefonon tudott beszélni a helyszínelő, neki óriási szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta. Ha utasa is van, biztosan nagyon súlyosan megsérült volna, vagy nem is éli túl az ütközést.

Fotó a helyszínről:

Áramtalanították a roncsokat

A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a két roncsot, majd a helyszínelés után drótkötéllel odébb húzták a Yarist és kézi erővel visszaborították a kerekeire. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Helyszíni felvétel – Forrás: G.K.