Mikróval, porcelánnal, görkorcsolyával és asztallábbal vertek agyon egy idős férfit Pest megyében. Ottó bácsi kivégzésében egy 14 éves kislány is részt vett, aki görkorcsolyába bújva vette ki a részét a történtekből. A férfi húga a legsúlyosabb büntetést kérné bátyja gyilkosaira.

Szilveszter délutánján szórakoztak

Ahogyan arról a Kékvillogo.hu is beszámolt korábban , 2019. december 31-én egy ötfős társaság Dunavarsányban egy rokonuknál fogyasztott napközben alkoholt, majd onnan az est folyamán egy veszekedés miatt távozniuk kellett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt történt az eset

Visszamentek, hogy pénzt szerezzenek

Ezután az egyik elkövető ötletére a csapat újra megjelent a sértett szintén dunavarsányi házában azzal a szándékkal, hogy tőle pénzt szerezzenek a további mulatáshoz. A házba a házigazda engedélye nélkül jutottak be, de amikor az őket észrevette, beszélgetni kezdett velük, majd közösen fogyasztottak a garázsban alkoholt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ölni mentek vissza

B. Krisztián, a férfi élettársa, N. Károlyné, a nő fia, N. Tamás, annak barátnője, N. Nikoletta és egy 14 éves kislány, J. Alexa először csak bulizott a házigazdával, amikor azonban a férfi az agresszivitásuk miatt kidobta a társaságot, megegyeztek abban, hogy visszamennek, és megölik a férfit.

Súlyosan bántalmazták Ottó bácsit

Miután harmadszor is visszamentek a házba, szinte azonnal rátámadtak Ottó bácsira. Krisztián ott ütötte, ahol érte, míg Tamás szenem és csípőn szúrta egy késsel, majd az ájult férfi körül kutakodni kezdtek az értékek után.

Brutálisan elbántak a férfivel

A házigazda magához tért, ekkor viszont még durvábban verni kezdték: üvegtányérokat, porcelánt, mikrót és széklábat is szétvertek a fején, a 14 éves Alexa pedig, aki görkorcsolyával érkezett a kivégzésre, lábbal rugdalta a már félholt férfit, akire végül egy 50 kilós asztalt is ráborítottak, majd elmenekültek.

Pár nap múlva találták meg a holttestet

A férfi holttestét pár nap múlva találta meg az egyik rokona, ezután nem sokkal a menekülő Krisztiánt, élettársát és Tamást is elfogták, míg nem sokkal később Nikoletta és Alexa is kézre került.

Apjával érkezett a bíróságra

Szerdán kezdődött az ügy tárgyalása a bíróságon. A most 15 éves lány édesapjával érkezett a tárgyalásra, az apa, mint gyilkossággal vádolt lánya gyámja, gyermekével együtt ült a vádlottak padjára. 

A lány szabadlábon van

Ő volt az egyetlen a társaságból, aki szabadlábon védekezhet, társait a börtönből, bilincsben vezették be a tárgyalásra. Ottó bácsi húga az egész tárgyaláson ott volt.

Sokkot kaptak

A tárgyalás után azt mondta: „sokkot kaptunk, amikor megtudtuk, mi történt. Most azt szeretnénk, ha a bűnösök a legsúlyosabb büntetést kapnák”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: az egyik elkövető elfogása – Forrás: police.hu