Számszerűsítette a rendőrség a keddi budapesti tüntetésekhez kapcsolódó intézkedéseit, a tüntetés eseményeit ebben a cikkben foglaltuk össze. Ebből kiderül, hogy szabálysértési bírságok és feljelentések sora kísérte a KATA kisvállalkozói adónemet két nap alatt teljesen felforgató törvénymódosítás ellen fellépő eseményeket. Egy nőt drogtesztre is elvittek, ami pozitív eredménnyel zárult, így ellene büntetőeljárás indult.

Akadályozták a forgalmat

A rendőrségi tájékoztató szerint szabálysértési feljelentést tettek egy férfi ellen, aki villamos ütközőjén utazott, egy másik férfi ellen pedig azért, mert a többszöri felszólítást követően is tovább akadályozta villamosforgalmat. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Biciklivel zárták el az utat

12 emberrel szemben tettek szabálysértési feljelentést, arra hivatkozva, hogy a Teréz körúton két forgalmi sávot elfoglalva, a közlekedőket akadályozva kerékpároztak, valamint 10 fővel szemben alkalmaztak bírságot, vagy éltek feljelentéssel tilos jelzés figyelmen kívül hagyása miatt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Futárok lehettek

Utóbbi két intézkedéscsoport azt a biciklis és motoros ételfutárokból álló spontán kerékpáros vonulást érintheti, amely kedden délután az Astoria környékén, a Károly körúton több csoportból egyesülve indult a Kálvin tér – Üllői út – nagykörút útvonalon az Oktogon irányába.

Bírságolták őket

Több futár arról számolt be, hogy az Oktogonnál állták a menet útját a rendőrök, ahol többeket igazoltattak, és a térfigyelő kamerák felvételeire hivatkozva bírságokat osztottak, illetve szabálysértési feljelentéseket tettek ellenük.

Leköpte a rendőrautót

A rendőrség részletesen ismertette a rendőrautó szélvédőjét leköpő fiatal férfi esetét is, akit előállítottak, és végül hivatalos személy elleni erőszak miatt tettek feljelentést ellene az ügyészségen.

Nem igazolta magát

A férfi a rendőrség szerint kedden háromnegyed tizenkettő körül köpte le egy járőrautó szélvédőjét, amikor a rendőrök tájékoztatták a Margit hídnál szervezett spontán gyűlés résztvevőit, hogy a közlekedés akadályozásával szabálysértést követnek el – írja a 24.hu. A férfi a hatóság szerint nem volt hajlandó igazolni magát, ezért a rendőrök előállították a II. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság szabálysértés miatt indult ellene eljárás.

Visszatért

A rendőrség állítása szerint ugyanez a férfi később visszatért a Margit hídra, és este nyolc óra körül a rendőri felszólítás ellenére sem hagyta el a villamossíneket.

Rendőrökre támadt

Amikor a Készenléti Rendőrség tagjai megpróbálták a járdára vinni, üvöltözve rájuk támadt: az egyik rendőrt kétszer fejen rúgta, egy másiknak az egyenruháját rángatta, és őt is megpróbálta megrúgni. Közben belekapaszkodott a rendőr derékszíján a póttárat tartó tokba, majd a kieső tárat felvette és arrébb dobta – áll a közleményben.

Nem működött együtt

A rendőrség arról is beszámolt, hogy egy terhes nő „sem volt hajlandó elhagyni a síneket”, majd este nyolc körül állítólag rosszullétre panaszkodott, de a hatóság szerint a rendőrökkel nem működött együtt.

Mentő a helyszínen

A tájékoztatás szerint hozzá mentőt hívtak, akik ellátásban részesítették. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: KATA-tüntetés