Elfogták a rendőrök azt az 59 éves piliscsabai férfit, aki áramot akart belevezetni a tőle külön élő feleségébe, és egy késsel le akarta szúrni. Az asszonyt minden ok nélkül támadta meg a férje, akit azóta már le is tartóztattak.
Segítséget kért a rendőrségen
Az 53 éves asszony június 7-én, este ment segítséget kérni a Pilisvörösvári Rendőrőrsre. A még akkor is rettegő nő azt mondta, hogy férje minden ok nélkül, étkezése közben, hátulról egy áram alá helyezett, házi készítésű, disznóöléshez használatos sokkolóval megtámadta. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.
Utcára menekült
A szerencsétlen asszony az áramütés következtében nyolc napon belül gyógyuló, felületi hámsérüléseket szenvedett. A nő egyébként úgy megijedt, hogy az utcára rohant ki, és egy bokor mögé bújt, hogy onnan figyelje a késsel a kezében közeledő férjét.
Elrejtette a sokkolót
Minden bátorságát összeszedve a nő visszaosont a házba, miközben a terasz asztalán lévő kést és a sokkolót összeszedte, és azokat az ágytakarója alá rejtette. Épp a telefonját kereste, amikor férje – kezében egy másik éles eszközzel – megállt a szobája küszöbén, és felesége felé mozdult.
Kidobta a kukába
A félelmet legyőző asszonynak sikerült a férje kezéből kivenni a kést, amelyet kidobott a szemetesbe, majd kimenekült a házból. Útja először az orvosi ügyeletre, majd a rendőrségre vezetett.
Ezzel támadt a férj

Álmából ébresztették fel a rendőrök
A kiérkező rendőrök P. Ferencet álmából ébresztették a piliscsabai otthonában, majd megbilincselték és előállították. Kihallgatásakor a férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését, sőt még panasszal is élt, azonban vallomást tett: a cselekmény időpontjában filmszakadás közeli „élményben” volt része, mivel az utolsó képe az egy pálinka a kezében, a következő pedig a bilincs a kezén.
Levelekkel fenyegetőzött a támadó
A helyszínelés során a nyomozók több levelet is találtak P. Ferenc aláírásával, amelyben felesége megölését vetette papírra. Többször küldött neki fotókat a garázsban felkötött hurkokról, amellyel a férfi az öngyilkossági szándékát jelezte. A rendőrök gyanúja szerint a férfi terve az volt, hogy megöli a feleségét, majd végez magával.
Hurkokról küldött neki fotókat

Folytatják a nyomozást
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az azóta letartóztatott férfi ellen. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: A férfi által használt sokkoló – Forrás: Police.hu