Finoman szólva is sántít annak az M. Zoltánnak a története, aki kötélen lógva, az ablakon szeretett volna nemrégiben bejutni egy nyolcadik emeleti lakásba a fővárosban.

Landolás közben érkezett a hír

„Akkor kaptam a hívást a szomszédomtól arról, hogy be akarják törni az ajtómat, mert valaki ül az ablakomban, amikor leszállt a gépem odakint. A rendőrök azt ígérték, utána lezárják majd az otthonomat, de ez nem történt meg.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Lógó pókember az ablakban

Utóbbit már az a Flores Andrea mondja, aki nemrégiben egy egészen bizarr és meghökkentő bűncselekmény áldozata lett. Mint korábban mi is hírt adtunk róla, október harmadikán hajnalban kötéllel biztosította magát a főváros 3. kerületében egy tízemeletes társasház tetején az a férfi, aki egy nyolcadik emeleti lakás ablakáig leereszkedett, a külső párkányára ült, és órákig kopogott az ablakon.

 

Bedrogozva ereszkedett

Végül a rendőrök a katasztrófavédelem segítségével bejutottak a lakásba, ahol akkor nem tartózkodott senki. A férfit a konyhaablakon keresztül behúzták a helyiségbe, majd intézkedtek vele szemben. Az 52 éves férfi tettét azzal magyarázta, hogy kábítószert fogyasztott, és meg akarta lesni a barátnőjét, hogy másik férfival tölti-e az estét.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kihallgatták

M. Zoltánt a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, ahol kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A lakóknak kellett őriznie a lakást

Azonban a férfi sztorija sántít, mivel az idegenvezetőként dolgozó Andrea azt mondja, nem ismeri a férfit. Egyúttal megjegyezte, a rendőrök azt ígérték, utána lezárják majd az otthonát, de ez nem történt meg. „Miután tönkretették a bejáratot, napokig nyitva volt, csak a rács állt előtte, ezért a lakók éjszakánként is őrizték a lakásomat” – fűzte hozzá dühösen.

Rakétacsapás Izraelben

„Rá három napra ráadásul egy gyanús kinézetű alak ült a lépcsőn. Már a nyolcadikon sem lehetek biztonságban?! Ráadásul néhány nappal később arra ébredtem Izraelben, hogy egy rakéta csapódott be közvetlenül mellénk, aztán jött a légiriadó szirénája, majd lementünk a szálloda óvóhelyére” – sorolta.

Vajon mit akarhatott a lakásban?

Kereste a rendőröket is, hogy többet megtudjon a férfi kilétéről, de azt a választ kapta, hogy nem tudták rábizonyítani a betörési szándékot. Mint megtudtam, annyira lúzer volt, hogy rosszul kötötte ki magát, s ereszkedés közben megcsúszott – fűzte hozzá.

A kár, amit egyelőre senki sem térít meg neki

Úgy véli, nem lehetett amatőr, hiszen profi hegymászó kötéllel érkezett, sőt, állítólag betörőszerszámok is voltak nála, a fején pedig maszkot viselt. A kára egyelőre 600 ezer forintnál jár, amiben nincsen benne a megrongált ablak és a rács sem.

Nem mond igazat M. Zoltán

Az izraeli útja után Portugáliába ment, ahonnan a hét elején tért haza, s ismét elutazott, így még azt sem tudta kideríteni, hogy valóban valamelyik emeleten él-e a férfi, azonban az egyik szomszéd szerint finoman szólva is messze áll a valóságtól a férfi verziója.

Nem érzik magukat jól

Erősen sántít a története, ami egy kitaláció. Bedrogozva nyilván nem mondta azt, hogy be akart törni. A hidegben lógva volt ideje mesét kreálni. Azóta itt, az emeleten nem érezzük magunkat túl jól – mondta az a szomszéd, aki értesítette Andreát az esetről.

De hogy jutott ki a tetőre?

Ám akad még egy talány: a tizedik emeleten egy zárható rácson is túl kellett jutnia a férfinek, hogy kijuthasson a tetőre. Többen úgy vélekednek, valahogy megtalálta a „vésznyitót”, de a ház gondnoka szerint nem így volt.

Kiügyeskedte magát

Az a rács úgy van bezárva, hogy tűz esetén bárki ki tudjon menni a tetőre. Valóban van kulcs hozzá, de nem azzal nyitotta ki. A lakatot valamilyen trükkös módszerrel eltávolította – magyarázta Juhász Zoltán a Blikk cikkében. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Kiemelt képünkön az érintett panelház látható, forrás: Google Street View.)