Rárontott egy idős asszonyra, majd súlyosan bántalmazta. A férfi pénzt akart Anna nénitől, de asszony ezt megtagadta. A nő a járókelőknek köszönheti életét. A támadó tavaly szabadult a fegyházból, most újra rács mögé került.

Pénzt akart szerezni

A férfi december 11-én délután megjelent egy szabolcsi háznál azért, hogy az ott lakótól pénzt szerezzen.

Pénzt követelt az idős nőtől

A férfi erősen rángatta a családi ház bejárati ajtaját, amire felfigyelt a lakásban tartózkodó 77 éves idős nő és az ajtó felé indult. Felkapcsolta a teraszt kinti lámpáját, majd azt mondta a gyanúsítottnak, hogy menjen el a háztól, de a férfi pénzt követelt tőle.

A nő segítségéért kiabált

Mikor az asszony ezt megtagadta, a férfi megragadta a bejárati ajtót, a zsanérról leemelte és a földre dobta. Miközben továbbra is pénzt követelt, az idős asszonyra támadt, megragadta kezét és bántalmazással fenyegette, ha nem ad pénzt neki. A sértett segítségért kiabált, de közben a férfi elkezdte befelé tolni a szobába és folyamatosan fenyegette.

A járókelők meghallották a kiabálást

Az idős asszony védekezett, de a gyanúsított többször megütötte, amitől a földre esett. A sértett ismét segítségért kiabált, amit meghallottak az épp arra sétáló helyi lakosok és a házhoz siettek.

Megsérült az asszony

Eközben a gyanúsított a helyszínről elmenekült. A sértett a bántalmazástól 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Ez is érdekelhet

“A padláson lévő zsírosbödönben van a pénz” – azért kellett meghalnia a 70 éves Erzsikének, mert támadója nem tudta fizetni az albérletét

Fegyházból szabadult

A gyanúsított büntetett előéletű, többször elítélték már vagyon elleni bűncselekmények miatt, legutóbbi fegyházbüntetéséből 2019. augusztusában szabadult. Munkanélküli, állandó jövedelemmel nem rendelkezik.

A bíróság szerint újabb bűncselekményt követhet el

Ezek alapján a bíróság döntése szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén újabb, hasonló jellegű bűncselekményt követne el, vagy a sértettet, tanúkat jogellenesen befolyásolná, megfélemlítené és ezzel nehezítené a bizonyítást.

Letartóztatták a férfit

A megalapozott gyanú tárgyát képező bűncselekmény különös súlyára figyelemmel – a cselekmény a halmazat miatt akár 15 évi szabadságvesztés büntetéssel is büntethető –, fennáll a veszélye annak is, hogy a férfi a hatóságok elől elszökne vagy elrejtőzne, ezért a bíróság elrendelte letartóztatását. A végzés végleges.

Kiemelt kép: illusztráció