A Kiskunhalasi Járási Ügyészség zsarolás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki szakítást követően volt élettársától veréssel fenyegetve pénzt követelt, mivel szerinte a nő a kapcsolatuk alatt érdemtelenül spórolta össze egy lakás árát.

Megromlott a kapcsolat

A vádirat szerint a jánoshalmi férfi és a sértett négy évig éltek élettársakként együtt. A kapcsolatuk megromlása miatt a közös tulajdonú ingatlanukat értékesítették, és a vételárat elosztották egymás között. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nyomozni kezdett a férfi

Amikor 2021 augusztusában a nő szakított és elköltözött a közös otthonukból, a férfi nyomozni kezdett volt párja anyagi helyzete és magánélete után. Ennek során tudomására jutott, hogy a nő még az együttélésük idején, az ő tudomása nélkül vásárolt magának egy ingatlant, ahová a szakításukat követően beköltözött, illetve más férfiakkal is kapcsolatot ápolt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Fenyegetés

A férfi a fentiek miatt nagyon kiakadt és úgy gondolta, volt párja nem érdemli meg azt a pénzt, amit kifizetett neki az ingatlan eladását követően. Dühében vissza akarta követelni a pénz, 1,7 millió forintot, továbbá megfenyegette a nőt, ha nem fizet, akkor kiveri a fogait.

Utalt

A nő a fenyegetés hatására két részletben valamivel több, mint 1 millió forintot átutalt a vádlottnak annak reményében, hogy – bár a tartozást nem ismerte el – a férfi felhagy a napi szintű személyes és telefonos háborgatással, valamint a további követelőzéssel.

Továbbra is zaklatta

Nem így történt, mert a volt élettársa még hónapokon át többször is azzal fenyegette a nőt, hogy külföldi behajtó ismerőseivel megvereti, ha nem teljesít. Bár a nőben a fenyegetések komoly félelmet keltettek, a zsaroló követelésének nem tett eleget.

Börtönbe mehet

Az ügyészség a férfit zsarolás bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Videón az eset:

Ez is érdekelhet:

Döbbenetes: molotov koktél dobtak egy család házába Baranya megyében, ezért törtek az életükre – videó

Kiemelt kép: ügyészség videorészlet