Gyorsan pörögnek az események, miután hétvégén őrizetbe vették a vezetőt, kedden már a kinevezését is visszavonta az országos rendőrfőkapitány.
Hírzárlat volt
Ahogy arról a Kékvillogó.hu az elsők között beszámolt, rácsok mögé dugták a győri rendőrkapitányt. Bár a múlt hét végén még teljes hírzárlat volt az ügyben, de lényegében már köztudomású volt, hogy őrizetbe vették a győri rendőrkapitányt, Váczi Attilát. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Hivatali bűncselekmények miatt nyomoznak
A Központi Nyomozó Főügyészség még pénteken adott ki egy meglehetősen szűkszavú tájékoztatást, amelyben az áll, hogy a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vett egy vidéki kapitányságvezetőt. Ebben írtak bizonyos eljárási cselekményekről is, valamint arról, hogy hivatali bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak.
Hamarosan bíróság elé kerül
További részleteket nem közöltek, így azt sem tudni, milyen bűncselekményeket követett el a város főrendőre. Főszabály szerint az őrizet 72 óráig tart. Ezen időszak alatt kell a gyanúsítottat bíróság elé állítani, amely elrendelheti a kényszerintézkedést.
Visszavonták a kinevezést
Kedd reggel arról tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság, hogy visszavonták a győri rendőrkapitány vezetői kinevezését. Ezt maga az országos rendőrfőkapitány rendelte el.
Megszűnt a jogviszonya
Azt írták, a rendőrkapitány hivatásos szolgálati jogviszonya ezzel megszűnt. A szervezetet az új vezető megbízásáig a kapitányságvezető-helyettes irányítja.
Így emelkedett a ranglétrán
A hivatali bűncselekményekkel gyanúsított rendőr 1992-től a győri városi rendőrkapitányságon volt nyomozó, majd onnan a megyei rendőrkapitányságra került, 2015-ben pedig a győri rendőrkapitányság vezetője lett.
Visszaélhetett a hivatalával
Az Indexnek nyilatkozó Borbély Zoltán ügyvéd szerint, ha egy rendőrt hivatali bűncselekményekkel gyanúsítanak, akkor az legtöbbször hivatali visszaélést jelent.
Akár 3 évet is kaphat
„Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi vagy hivatali helyzetével visszaél, az 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – ismertette a volt ügyész.
Elismerést kapott
Váczi Attila egyébként nemrégiben egy kitüntetést is kapott: ő fogta össze annak a hatéves kislánynak a keresését, aki tavaly novemberben tűnt el egy péri tanyáról. Mint mi is hírt adtunk róla, a 6 éves gyermeket Mehringer Szabolcs siklóernyős látta meg a magasból. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Váczi Attila – fotó: police.hu