Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség két Nógrád megyei férfi ellen. A két vádlott még gépkocsivezetőként okozott balesetet, amelyben öt személy is megsérült.

A kislányuk is velük volt

A vád szerint a 2019. október 31-én délben egy vezette személygépkocsiját egy 26 éves férfi egy Nógrád megyei kistelepülésen. Mellette ült a felesége, mögöttük egyéves kislányuk. A Kekvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Megakart fordulni

A 26 éves férfi 69-75 km/h sebességgel ment, amikor észrevette, hogy előtte egy parkoló kistehergépkocsi éppen elindul. A sofőr kikanyarodott a másik autó elé. A 40 éves férfi egy bal oldali autóbehajtóra kanyarodva szeretett volna megfordulni – olvasható az ugyeszseg.hu oldalon.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem lehetett elkerülni

A személygépkocsi sofőrje megpróbált fékezni. Az ütközést azonban nem tudta elkerülni.

Nem történt komoly baj

A balesetben a 26 éves férfi kislánya csuklótörést szenvedett. A két autóvezetője és mindkettőjük utasa könnyebben sérültek.

Figyelmetlen volt

Az ügyészség szerint a baleset okozója egyrészről a kistehergépkocsi sofőrje volt. A férfi figyelmetlen volt, mert az induláskor nem vette észre a 90 méter távolságból közeledő másik autót.

Látnia kellett volna

Amikor elindult, akkor már csak 40 méter volt a távolság. Az ügyészség szerint a balkülső visszapillantó tükörből jól látható lett volna a személygépkocsi.

A fiatalabb férfi is hibás

A baleset azonban szintén nem következett volna be, ha a 26 éves férfi betartotta volna a megengedett sebességet. Ha ugyanis legfeljebb 50 km/h sebességgel haladt volna, akkor az elé kanyarodó kocsi mögött lassító fékezéssel is megállíthatta volna autóját.

Pénzbüntetést is kaptak

A Balassagyarmati Járási Ügyészség mindkét sofőrt megvádolta közúti baleset gondatlan okozásának vétségével. A vádiratban mindkettőjükre pénzbüntetést szabtak ki.

A bűnügyi költséget is állniuk kell

Emellett 160 ezer forintos bűnügyi költség egyetemleges megfizettetésére tett is indítványt tett az ügyészség. Az ügyben a Salgótarjáni Járásíróság fog dönteni. A Kekvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: Felborult autó a baleset helyszínén – Forrás: police.hu