Előkészítő ülést tartott a Debreceni Járásbíróság a Faraktár utcai baleset néven ismertté vált gázolásos ügyben. A vádlott nem ismerte el a bűnösségét, a védelem pedig a műszaki szakértői véleményt vitatja. Mivel a bűnösség beismerése az előkészítő ülésen nem történt meg, a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet, amelyen kezdetét veszi a bizonyítási eljárás.

Előzmények 

A debreceni Faraktár utcában 2024. március 4-én történt tragédiát az ügyészségi vádirat szerint egy rutintalan sofőr okozta, aki a megengedett sebességhatárt túllépve haladt a belső forgalmi sávban a városból kifelé. Az akkor 19 éves egyetemista nő egy óvatlan és szabálytalan sávváltási manőver során összeütközött a mellette haladó járművel. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Hárman haltak meg 

Mindkét autó jobbra sodródott a gyalogjárda irányába, majd a járdára felhaladva 6 gyalogost ütöttek el. A balesetet követően egy személy a helyszínen elhunyt, a két további, súlyos, életveszélyes sérülést szenvedő személy a korházban vesztette életét. Egyikük Hunya Szilvia, a Csokonai Nemzeti Színház operatagozatának titkára volt, aki március 11-én hunyt el.   Egy nappal később pedig a kórházban a hétéves kisfiú is életét vesztette. Egy gyalogos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, két személy könnyebb sérülésekkel élte túl a gázolást.

Nem ismerte el bűnösségét a sofőr

A vádhatóság szerint a fiatal nő gyakorlatlansága és többszörös szabályszegése okozta a rendkívül súlyos kimenetelű balesetet.  Az ügyészség mértékes indítványában hat év fogházbüntetést kért a vádlottra, valamint indítványozta, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművezetéstől. Az előkészítő ülésen a 21 éves nő bár felelősségét nem tagadta, a vádirattal egyezően nem ismerte el a bűnösségét, és vallomást sem kívánt tenni. Ugyanakkor jelezte, hogy a későbbiekben nyilatkozatot tesz; a védőjével való konzultációt követően a bíróság engedélyezte, hogy erről a sajtó hangfelvételt készítsen.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL  és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pszichológushoz járt 

“Közel két éven keresztül pszichológus segítségével próbáltam feldolgozni mindazt, ami történt. Ahogyan a hozzátartozóknak is nehéz együtt élni a veszteséggel, úgy számomra is hosszú és fájdalmas volt megpróbálni megérteni és elviselni a történteket. Sokáig még a baleset helyszíne mellett sem tudtam elhaladni anélkül, hogy ne törjön bennem valami. Elég volt egy pillantás arra a helyre, és újra könnyek, könnyek között találtam magam” – mondta a joghallgató lány a bíróságon. 

A hétéves gázoló édesapja is ott volt

A tárgyaláson jelen volt a hétéves édesapja és ügyvédje is. “Borzasztóan nehéz neki, az egyetlen gyermeküket veszítették el a szülők, ami természetesen nagyon megviseli őket és sosem fogják feldolgozni. Akármi is lesz az ítélet a végén, megnyugvást semmiképpen nem fog adni számukra”- mondta a Blikknek az ügyvéd.  Miután az apa és a fia leszálltak a buszról, a túlsó oldalra akartak átjutni vásárolni. A férfi – aki most szeretett volna a gázoló szemébe nézni – fogta a kisfiú kezét, amikor elütötték őket a járdán. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után