Több ezer, de akár több százezer érintettje is lehet az új, csomagküldős sms-csalásnak Magyarországon, de a kárt szenvedők száma valószínűleg elenyésző – mondta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya felderítő osztályának vezetője pénteki online sajtótájékoztatóján.

Androidos telefonokat érint

Halász Viktor közölte: két napja kaptak először bejelentéseket az sms-ben, androidos készülékeken terjedő vírus – úgynevezett FluBot malware-rel (rosszindulatú szoftverrel) kapcsolatban. Az sms-ekben a csalók egy csomagküldő szolgálat linkjét helyezték el, amelynek megnyitására próbálják rávenni a címzettet, egy küldemény nyomon követésére hivatkozva. Hozzátette, sokan kattintottak a linkre, így a FluBot települt a telefonjukra. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Szofisztikált” vírus

Kifejtette, hogy a káros program forráskódjának elemzéséből kiderült, nagyon „szofisztikált” vírusról van szó: a nyomozóknak nem elegendő megtalálniuk az úgynevezett vezérlőszervert, amellyel a program kommunikál, hanem több ezer szerver közül kell kiválogatni azt, amelyet az elkövetők éppen használnak.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Titkosított csatorna

Az osztályvezető elmondta azt is, mivel a vírus titkosított csatornán kommunikál, pontosan nem tudják, hogy milyen információkat oszt meg az elkövetőkkel. A forráskódból azonban megállapítható: az alapvető feladata, hogy lemásolja a banki, illetve a kriptovaluta felhasználói fiókokhoz kötődő felületeket és megszerezze például a belépési kódokat.

Nyomoz a rendőrség

A rendőrség információs rendszer vagy adat megsértésének bűncselekménye miatt indított nyomozást az ügyben. Halász Viktor elmondta: felvették a kapcsolatot az Interpollal, mert nemzetközi bűnözői kör állhat a kártékony program mögött. Hozzátette, a spanyol hatóságok március elején letartóztattak több embert, aki részt vett a vírus terjesztésében. A letartóztatásig 60 ezer telefont fertőztek meg és mintegy 11 millió telefonszánhoz fértek hozzá Spanyolországban. Bár a rendőrségi akció után megtorpant a vírus terjedése, néhány nappal később megint aktivizálódott, ami arra utal, hogy még több elkövető lehet.

Nem tudni, hogy van-e magyar az elkövetők között

Arról egyelőre nincs információ, hogy az elkövetők között lennének magyarok is – mondta kérdésre válaszolva az osztályvezető. Több ezer, de akár több százezer ember is kaphatott ilyen sms-t Magyarországon, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyikük telefonja meg is fertőződött – válaszolta egy másik kérdésre. Mivel a hatóságok gyorsan reagáltak és figyelmeztették az embereket, valószínűleg sikerült megelőzni a nagyobb bajt, és a megfertőzött eszközök száma alacsony maradhatott – tette hozzá.

Azonnal fertőzővé válik a telefon, amin megnyitják az sms-t

Halász Viktor hangsúlyozta, egyelőre nem kaptak arról bejelentést, hogy valóban visszaéltek volna valamely cég vagy magánszemély banki adataival, illetve a kriptovaluta-tárcájából emeltek volna le összegeket. Olyan információkat azonban kaptak, hogy egy adott telefonról mintegy 1700 sms-t küldött ki a vírus – fűzte hozzá. Kérte, hogy akit a csalók megkárosítottak, jelentkezzen a [email protected] címen. Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének (NBSZ NKI) szóvivője az online sajtótájékoztatón azt mondta, két nap alatt több mint 2500 bejelentést kaptak a sms-ben terjedő „káros kódról”.

Ez történik, ha megnyitja valaki a linket

Kifejtette, ha valaki megnyitja az sms-ben kapott linket, általában egy nagy nemzetközi futárcég honlapjának kinéző oldal töltődik be. A kiberbűnözők ezután arra próbálják rávenni az áldozatokat, hogy erről a hamis honlapról töltsenek le egy applikációt a telefonjukra, ez – az ígéret szerint – abban segít, hogy nyomon követhessék a csomagjaikat.

Erre hívják fel a figyelmet

Arra hívta fel a figyelmet, hogy aki letölti az applikációt, egyben telepíti a vírust is a telefonjára; a vírus innentől hozzáfér majdnem minden funkcióhoz, képes sms-t, mms-t küldeni és fogadni, de használhatja a bluetootht, megszerezheti a netbankhoz és a kriptovaluta tárcához tartozó jelszavakat is.

Terjed a vírus

Hozzátette, az sms-hez hozzáférés biztosítja a vírus terjedését, hiszen az adott készülék telefonkönyvét használja, hogy újabb sms-eket küldjön ki, amelyek tartalmazzák a már említett linket.

Ez a teendő, ha kattintottunk

A szóvivő hangsúlyozta, ha valaki már rákattintott a linkre, a legbiztosabb megoldás, hogy visszaállítja a telefont az eredeti, gyári állapotra. Az érintetteknek érdemes megváltoztatniuk a banki felületeikhez tartozó jelszavaikat is – figyelmeztetett Bor Olivér. Hozzátette, hogy az NBSZ NKI honlapján elérhető egy olyan applikáció, amellyel le lehet törölni a káros programot, de ha ez nem hatásos, akkor az egyetlen megoldás a gyári állapotra visszaállítás marad. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik