Túl forró vízben fürdették meg a csecsemőt, aki belehalt égési sérüléseibe. A rendőrség a nevelőapát gyanúsítja. A történtek után sokan úgy tudták, bárányhimlő miatt jelentek meg piros foltok a kicsi testén, később aztán kiderült a borzalmas igazság.   

Forró vízben fürdették

Rászakadt a háztető egy 10 hónapos csecsemő családjára Miskolcon. A mélyszegénységben élő hatgyermekes család végül szükséglakáshoz jutott, a csecsemőt viszont kiemelték a családból és nevelőszülőknél helyezték el Ináncson. A helyiek szerint egy nagyon jól szituált családról van szó, akik a nevelt kisfiú mellett saját lányukról is gondoskodtak. December közepén azonban tragédia történt: túl forró vízben fürdették meg a babát, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Piros foltok a csecsemőn

A tragédia estéjén a nevelőapa fürdette meg a gyereket, akit utána még megetettek, majd elaltattak. Csupán később jelentkezett pár piros folt a csecsemőn, ekkor hívták ki a mentőket.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Azt hitték, bárányhimlős

„Többen láttuk a mentőket, majd hallottuk, hogy meghalt a baba. Azt viszont pontosan nem tudtuk, hogy mi történt, a faluban az a szóbeszéd járta, hogy bárányhimlős volt és a magas lázban halt meg a kicsi” – mondta akkoriban az egyik szomszéd.

Nem értik, mi történhetett

Az egyik idős szomszédtól elmondta, hogy a csecsemő nevelőanyja, Erika, javarészt egyedül volt otthon a gyerekekkel, párja ugyanis Németországban dolgozik. A legtöbben nem értik hogyan történhetett ez meg, hiszen a 10 hónapos babát a nevelőapja helyezte a vízbe, tehát éreznie kellett volna milyen a víz hőmérséklete.

Elköltöztek, majd visszatértek  

A család a történtek után elköltözött a faluból. Sokáig távol voltak, valószínűleg külföldre költöztek. Pár hete tértek vissza Ináncsra.

„Mintha mi sem történt volna”

„Nemrég jöttek vissza. Élik a kis életüket, mintha mi sem történt volna. Hordják a lányukat oviba, de azért ők lettek a falu fekete bárányai. Nincs olyan, aki ne súgna össze a hátuk mögött” – árulta el az egyik szomszéd a Borsnak.

A nevelőapát gyanúsítják

A tragédia még december közepén történt, azóta a rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz az ügyben – erősítette meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A gondatlanságból elkövetett emberöléssel a 48 éves nevelőapát gyanúsítják. A bűncselekmény 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forró vízbe zuhant a kislány

A Kékvillogó.hu számolt be arról korábban, hogy borzalmas dolog történt egy Somogy megyei településen. Játék közben forró vízbe zuhant egy kislány, a pici súlyos sérüléseket szenvedett, egy budapesti kórházba rohantak vele a mentők a szörnyű eset után.

Játék a nappaliban

A férfi 2022 novemberében a kutyái etetéséhez forralt vizet egy vödörben, amit ezután a ház nappalijában, félig a konyhaasztal alá betolva a földre tett. Az apa ezután az asztal melletti kanapén ült, mialatt az esti fürdéshez készülő kétéves kislánya a testvérével a nappaliban játszott. Ennek során a kislány és testvére az asztal mellé kerültek, ahol a gyermek a játék hevében a forró vízzel és a kutyáknak szánt étellel csaknem teli fazékba esett.

Hívta a mentőket

Az apa rögtön felkapta a sértettet, akit a fürdőkádban kezdett hideg vízzel hűteni, mialatt az egyik rokona hívta a mentőket, akik a kislányt kórházba szállították. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció