A megalapozott gyanú szerint, a férfi augusztusban egy jászfényszarui templom szentélyének perselyeit törte fel, szeptemberben pedig két autóbuszt nyitott ki.

Betört a templomba

A police.hu beszámolója szerint egy 21 éves helyi férfi 2021. augusztus 24-én a kora reggeli órákban bement a jászfényszarui Mindenszentek Római Katolikus Templomba, majd a lezárt szentélybe bejutva az ott elhelyezett három perselyt feltörte, és a bennük tárolt pénzt eltulajdonította. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Autókat is rongált

Ugyancsak a fiatal jogsértő gyanúsítható megalapozottan azzal, hogy 2021 augusztusában Jászfényszarun gépkocsit rongált meg, továbbá egyéb vagyon elleni bűncselekményeket követett el.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Újabb bűncselekmény

Még be sem fejeződött a vele szemben korábban elrendelt és egyesített büntetőeljárás, a férfit ismét bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt számoltatták el a jászsági rendőrök.

Buszokat tört fel

A rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis a fiatalember 2021. szeptember 21-én a hajnali órákban egy jászfényszarui ingatlan előtt parkoló autóbusz ajtaját kinyitotta, eltulajdonította a busz indítókulcsát és 250 forintot. Cselekményét követően egy másik helyi lakóház előtt parkoló autóbuszhoz ment és azt is kinyitotta.

FRISS!

A „zsákmány”

A jármű utasteréből zsebkést és 9000 forint készpénzt vett magához. A férfi hazafelé tartott, amikor egy bolt előtt egy lezáratlan kerékpárba botlott, ezért azt sem hagyta ott.

Ezt a buszt is feltörte

Fotó: police.hu

Elfogták

A jogsértőt a rendőrök elfogták és a korábban terhére rótt cselekményeket újabb gyanúsításokkal egészítették ki. Beismerő vallomást tett. A buszról eltulajdonított zsebkést a rendőrök kutatás során megtalálták, azt bűnjelként lefoglalták. Ugyancsak megtalálták az egyenruhások a kerékpárt is, az eltulajdonítás körülményeit szabálysértési eljárásban vizsgálják. A nyomozó hatóság a gyanúsított őrizetbe vételéről határozott és előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Elfogás – Forrás: police.hu