Bár elítélték a 6 éves Leonetta gyilkosát, a kislány szülei nem elégednek meg ennyivel. Mint mondják: K. Dániel az egész családjukat tönkretette. Éppen ezért kártérítést követelnek tőle.
Eltűntként keresték
A Kékvillogó.hu írt arról, hogy 2019. március 8-án eltűntként keresték a 6 éves Leonettát, akit nem sokkal később meg is találtak a családi házuktól néhány lépésre a Séd-patakban. Kiderült, hogy unokabátyja, K. Dániel csalta el magával a patakpartra, ahol a védekezésre képtelen gyermeket többször bántalmazta és megerőszakolta, majd egy térkővel szemből többször fejen ütötte. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
A patakba húzta
A még lélegző kislányt ezután a patakba húzta, és hazament. Leonetta halálát a fulladás következtében beállt agybénulás okozta, de a korábbi bántalmazás is a halálához vezetett volna.
21 évet és 11 hónapot kapott
Végül a Pécsi Ítélőtábla aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen 21 év 11 hónap fegyházra ítélte K. Dánielt.
Megállt az idő
„Számunkra Leonetta meggyilkolásával megállt az idő” – mondta a Borsnak a 6 éves korában meggyilkolt kislány édesapja, Kalányos Gábor és felesége. A házaspár újabb perre készül, ugyanis szerintük családjuk megérdemli ennyi szörnyűség után a kártérítést. Azt mondják: halott kislányuk maradványaival méltatlanul bántak a helyszínen.
Nem végeztek rendes munkát
„Az elején senki sem akarta vállalni az ügyünket, nem volt ügyvédünk! Végül egy szervezet állt csak mellénk. Kártérítést követelünk a gyilkostól, de amiatt is, hogy miután lezajlott a helyszínelés, és elszállították a kislányom holttestét a patakpartról, nem végeztek rendes munkát! A kisfiam hívott fel, hogy otthagyták Leonetta maradványait. A kislány koponyadarabjait és agyvelejét a saját kezemmel szedtem össze! Nekem nem volt erőm eltemetni a patakparton, így az akkor 11 éves fiamnak kellett megtennie, aki zokogva végül megtette” – mondta a férfi.
„Érezze át, mit tett”
„A fiaim most azt számolják, hogy hány évesek lesznek, amikor szabadulni fog a gyilkos. Szeretném megelőzni, hogy a fiaim olyat tegyenek, ami miatt leültetik őket! Természetesen a gyilkos ellen is kártérítési igényünk van, mert a tettével megnyomorította a családunkat. Szeretném az ő saját pénzéből, előre megcsináltatni a sírhelyét és megvenni a koporsóját, hogy ő is érezze át, milyen szörnyűséget csinált” – fogalmazott a feldúlt családapa.
Benyújtják az igényüket
„Már készítjük elő az iratokat, hogy be tudjuk nyújtani a kártérítési igényünket. Tekintettel arra, hogy a törvényszék kimondta K. Dániel bűnösségét, ezért kártérítési igényt nyújtunk be ellene, amiért ilyen borzalmakat kellett elszenvednie a családnak miatta” – nyilatkozta a lapnak Vidák Aladár, a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesületének elnöke.
Sajnálatos hiba
„Továbbá beszéltem a nyomozóhatóság egyik tagjával, ő elmondta, hogy a maradványok esete sajnálatos. Ők úgy vélik, a temetkezési vállalat vétett hibát, ők nem szállították el a maradványokat megfelelően. Be fogjuk perelni a vállalatot” – zárta gondolatait az elnök. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: a gyilkosság helyszíne. Fotó: police.hu