Az izsáki rendőrök két órán belül elfogták az elkövetőt, aki a saját édesanyját rabolta ki egy Bács-Kiskun megyei, izsáki boltban. A rablót a bátyja jelentette fel a rendőrségen.
Rablás történt
2020. szeptember 3-án rablásról érkezett bejelentés a rendőrség vonalán, miszerint Izsákon egy férfi kirabolt egy üzletet. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Izsáki boltot raboltak
Testvére jelentette fel
Mint kiderült, az Izsáki Rendőrőrsre egy helyi férfi telefonált be, aki a saját öccsét jelentette fel, miután a férfi kirabolta az édesanyjuk üzemeltetésében lévő boltot.
Erővel szerezte meg a pénzt
A testvér elmondta a rendőröknek, hogy az öccse erőszakkal félrelökte az anyját, majd rávetemedett a kasszára, amelyből kivett egy kevés készpénzt, majd a zsákmánnyal ismeretlen helyre távozott. Az anya a történtek következtében szerencsére nem sérült meg.
Kivette a kasszából a pénzt
Őrizetbe vették
A rablással gyanúsítható helybéli férfit pár órán belül elfogták az izsáki rendőrök, akik ezt követően előállították, majd kihallgatását követően őrizetbe vették a rablót. Ezenfelül a rendőrök előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.
Letartóztatnák a rablót
Friss! Tolvajok loptak maszkokat
Szabadlábon védekezik
A jelenleg szabadlábon védekező 49 éves izsáki gyanúsított rablási ügyében a Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelés javaslatával a napokban adták át az illetékes ügyészségnek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Kassza – Forrás: Police.hu