Orbán Viktorra, illetve Pintér Sándorra hivatkozva vert át több embert is az a nő, aki magát kutatóorvosnak adta ki.

Kuruzsló

A csalással, kuruzslással, illetve közokirat-hamisítással meggyanúsított asszony azonban semmiféle kapcsolatban nem állt sem a miniszterelnökkel, sem pedig a belügyminiszterrel.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Gyógyulást ígért

A PestiSrácok.hu az eset kapcsán azt írja, hogy a nő gyógyulást ígért többeknek. A feljelentés tanúsága szerint a nő vidéki településeken keresett fel embereket, 15 ezer forint körüli összegért ujjbegyből mintát vett, amit aztán állítólag egy oslói laborba küldött el elemzésre.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Gyógyszert is adott

A teszteredmények alapján géntérképet és egyéni gyógymódot ígért, majd további 13 ezer forintért egy gyógyhatásúnak mondott készítményt is adott.

Ezek is érdekelhetnek:

Hamis diploma

A rendőrség által kiadott közleményben azt írják, hogy a rendőrök az elfogást követően megállapították, hogy a nő orvosi diplomája hamis.

Előállították

A 48 éves asszonyt április 24-én állították elő, a 17. kerületi Rendőrkapitányságon, ahol kuruzslás, közokirat-hamisítás és csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Politikusokra hivatkozott

A lap információi szerint a nő könnyedén rá tudta szedni az áldozatait, mert politikusokra hivatkozott, többek között Orbán Viktorra és Pintér Sándorra, akikkel mint kiderült semmiféle kapcsolatban nem állt.

Februárban is elfogtak egy áldokit

A BudapestKörnyéke.hu írta meg, hogy Pest megyében fogták el februárban azt a kamudokit, aki segítőjével a koronavírus elleni vakcinára hivatkozva csaltak ki pénzt egy idős asszonytól és lányától.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció