Több órás közdelem után sikerült elfojtani a Kőbányán keletkezett raktártüzet. Egész éjszaka égett egy új épület. A legmagasabb riasztást adták ki az oltáshoz.
Haladnak a tűzoltók
Kisdi Máté szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy sikerült megmenteni a lángoktól a raktár és irodaházzal egybeépített, mintegy kétezer négyzetméteres épületet. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Legmagasabb riasztás
A katasztrófavédelem korábbi közlése szerint a fővárosi hivatásos tűzoltók a legmagasabb riasztási fokozatnak megfelelő erőkkel, húsz járművel érkeztek a helyszínre.
Hatalmas volt a szirénázás, csak úgy jöttek a tűzoltóautók
A fővárosi egységek húsz járművel érkeztek a helyszínre, és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kezdték meg a munkálatokat. A pilisszentiváni önkéntes tűzoltók két járműve is az esethez érkezett, valamint a közterület-fenntartó két hétezer literes járművet indított a vízhiányos területre, a tűzoltók munkáját segítve.
Hatalmas tűz

Sok a fa a helyszínen
Korábban azt írták, hogy a konyhai és fürdőszobai eszközöket tároló, 1600 négyzetméteres épület hátsó részén jelentős mennyiségben fa raklapok vannak, valamint teherautó is áll a területen, ahová még nem terjedtek el a lángok. Az egységek a terület négy sarkán magasból mentő speciális járművet is telepítenek az oltási munkálatokhoz.
Egy új plázában többször volt már tűzriadó
Tűzriadó volt az Etele Plazában szerda délután, a vásárlóknak azonnal el kellett hagyniuk az épületet. Három héttel ezelőtt szintén megszólalt a tűzjelző, akkor is kiürítették a bevásárlóközpontot. Az Etele Pláza egyébként szeptemberben adták át, az átadás után pár nappal a plafonból ömlött a víz.
Részletesen akkor így írtunk az esetről
Csütörtökön egy ember és egy kutya égett halálra
Kecskemét külterületén, az alsócsalánosi városrészben égett egy ház. 23 tűzoltó, hat járművel rövid időn belül a helyszínre érkezett. A kétszáztíz négyzetméteres tanyaépület egyik szobája és a teteje is teljes terjedelmében égett. Az égő 20 négyzetméteres szoba mennyezete beszakadt, a tűzoltók a törmelék alatt egy holttestet találtak. Bennégett egy kutya is.
Frissítés
A legfrissebb információk szerint a tűzoltók megfékezték a lánggal égést, és jelenleg hat vízágyúval az utómunkálatokat végzik. Az épület teteje több helyen beszakadt, az irodaépületnél a betonszerkezet erősen megroskadt. A munkálatok közben a tűzoltók a földszintes összekötő épületből gázpalackokat hoztak ki, amelyeket biztonságba helyeztek.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán