Terrorban tartotta barátnőjét egy 28 éves férfi, akit most a Kaposvári Törvényszék első fokon 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélt.

Kaposvári remete

A büntetett előéletű gyanúsított, aki kaposvári remeteként híresült el, 2019 áprilisában költözött össze a párjával. Munkája nem volt, a nő spórolt pénzéből éltek. Rendszeresen drogozott és bántalmazta a nőt, majd májusban eldurvult a kapcsolatuk: az ágyban fekvő párjával váratlanul közölte, hogy ő az ördög, akit addig fog ütni, amíg meg nem hal. Egy földbe vájt kunyhóba tartotta fogva. A kezeit összekötözte, összeverte, majd cigarettacsikket nyomott el a combján – írja az ügyészség.

Ezek a KékVillogó legfrissebb hírei

Sorsára hagyta a nőt

Végül a nőt kivonszolta az épület elé, ahol megrugdosta, és a sorsára hagyta. A sértett napokig bujkált az erdőben, végül egy ismeretlentől kért segítséget, aki értesítette a rendőröket.

Nem jogerős az ítélet

Az ítélet egyelőre nem jogerős, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.

Egy föld alatti bunkerben éltek

Mint ismert és ahogyan arról korábban a LikeNews is beszámolt A kaposvári fiatalok öt hónap kapcsolat után döntöttek úgy, hogy összeköltöznek az Ny. Ádám által épített földházba. A 26 éves férfi saját maga választotta az ősi életmódot egy Kaposvár melletti erdőben, ahol lovat és kecskét is tartott. A hagyományos életmód vonzotta a 20 éves lányt, méghozzá annyira, hogy képes volt érte feladni egyetemi tanulmányait, a munkáját, azaz a korábbi életét. Timi olyan szerelmes volt, hogy Ádám minden kérését teljesítette, felnézett rá, mindennél jobban tisztelte. Erről a LikeNews.hu ebben a cikkében írt.

Egy hónap után jött a baj

A lány csupán egy hónapja lakott együtt Ádámmal, amikor a férfi hirtelen teljesen kifordult magából, eltávolodott a valóságtól.

<

Az állította, hogy belé bújt a sátán

„Az ágyban feküdtünk, amikor felugrott, majd azt mondta: most már tudom, hogy beléd bújt a Sátán, addig ütlek, amíg ki nem verem belőled. Ekkor összekötözte a kezeimet, letépte a ruhám, majd összevert és elnyomott egy csikket a combomon”– mondta vallomásában Timi, akit a férfi hajnalban kivonszolt a kuckója elé, ahol megrugdosta, majd otthagyta.

<

A férfi tagad

Ny. Ádám tagadja a rituális ördögűzést, de azt nem, hogy megverte a lányt. Állítása szerint szó sem volt boszorkányságról, pusztán összevesztek, azért verte meg a lányt.

<

A férfi szerint a nő hazudik

„Nem igaz, hogy ezt tettem, valamiért nem akarja elmondani az igazat” – mondta Ádám korábban a bíróságon.

<

Kiemelt kép: ebben a bunkerben élt a pár – Forrás: Kapovári Járási Ügyészség