Amint arról a Kékvillogó is beszámolt koraszülöttként hozta világra gyermekét a berhidai balesetben megsérült, rákbeteg kismama. Biankát hétfő reggel engedték ki a kórházból, de otthon rosszul lett emiatt mentőt hívtak hozzá, ezt követően hozta világra a kislányát, akinek csak júliusban kellett volna megszületnie. A koraszülött Flórát világrajövetele után inkubátorba tették.

Tragédia

A tragikus baleset Berhida és Pétfürdő között történt, a szerencsétlenségben két sofőr vesztette életét. A balesetet az egyik jármű utasa, az akkor még várandós Bianka élte túl, akit az eset után azonnal kórházba szállítottak. A kismamát megvizsgálták, kiderült, hogy sem ő, sem pedig a magzat nem sérült súlyosan, így hazaengedték, ám Bianka nem sokkal később rosszul lett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Hamarabb jött a baba

„Erősen vérezni kezdtem. Nagyon megijedtünk édesanyámmal, azt hittük, nagyobb a baj. Kihívtuk a mentőket, akik azonnal elszállítottak. Az orvosok közölték, hogy a babát mindenképpen a világra kell segíteni. Júliusban kellett volna megszületnie, de megnyugtattak, hogy a koraszülöttség ma már nem jár maradandó károsodással.” – magyarázta a Borsnak Bianka, akinek a babája 1 kiló 20 dekával jött a világra, a pici jelenleg inkubátorban van.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Meglátogathatta Flórát

A császármetszés után a fiatal anyuka egy ideig még nem kelhetett fel, így látni sem láthatta a kis Flórát, ám az anyuka kérésére lefotózták a picit. Mostanra azonban már Bianka állapota is javult, így meglátogathatta a kicsit, sőt még a kezét is megérinthette.

Nagyon pici és törékeny

„Nagyon pici, törékeny, és gyenge. Sajnos emiatt még nem merték nekem ideadni, pedig nagyon szeretném már megölelni, hogy hallja a szívdobogásomat. Persze idővel erre is sort keríthetünk, most a legfontosabb, hogy mindketten jól vagyunk” – mondta Bianka, aki nagyon hálás Istennek, mert megmentette őt és a babát is.

Valódi csoda

Korábban írtunk róla, hogy az édesanya isteni csodának tartja, hogy ő és a baba is túlélte a balesetet. „Éppen ma tudtam meg, hogy a babám kislány lesz. Nem értem, hogy élhettük túl mindketten, biztos Isten vigyázott ránk. Van egy hároméves kislányom is, neki még szüksége van rám” – mondta a baleset után Bianka.

Nem emlékszik a balesetre

„Több sérülést is szenvedtem, de úgy tűnik, azokból felépülök. Lehet, hogy veszélyeztetett terhesként már egészen a szülésig itt kell maradnom” – magyarázta korábban a méhnyakrákban szenvedő lány, aki a balesetből semmire nem emlékszik.

Hazafelé tartott

A tragikus balesetben, ketten haltak meg, a kék Suzukit egy 43 éves várpalotai férfi vezette. Hazafelé tartott, és eddig ismeretlen okból áttért a szemben lévő sávba, és összeütközött azzal a személygépkocsival, amit egy 39 éves papkeszi férfi vezetett. Az autók megpördültek és az árokba csapódtak.

A roncsba szorultak

A személygépkocsikon szinte egyetlen ép elem sem maradt. Mindkét sofőr a roncsba szorult, a tűzoltók szabadították ki őket, majd a mentők próbálták megmenteni az életüket, de olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem lehetett rajtuk segíteni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció