Temetése után négy hónappal hantolták ki a 94 évesen elhunyt V. Ferencnét, Piroska néni holttestét, miután felmerült, hogy nem természetes módon ért véget az élete. A vizsgálatok során megdöbbentő részletek derültek ki.

Lakásfelújítást ügyelt

A most 50 éves férfi 2019 májusában néhány héten át lakásfelújítás munkálatait felügyelte a 8. kerületi Bérkocsis utca egyik társasházában. Ott ismerkedett össze egy idős asszonnyal, Piroska nénivel. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Öröklési szerződést kötött

A beszélgetéseik során Sz. Kálmán megtudta, hogy a néninek van egy érdi háza, és elhatározta, hogy megszerzi az ingatlant. Mégpedig úgy, hogy öröklési szerződést köt az idős asszonnyal, majd megrövidíti az életét, hogy minél előbb rátegye a kezét a házra.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Gyógyszereket kapott a néni

A vádlott a betegségeikre szedett Frontinból és Xanaxból elkezdett egy-egy adagot beletenni a néninek adott ételekbe. A gyógyszerektől befolyásolt idős asszonnyal 2019 áprilisában aláírattak egy nyilatkozatot, amellyel a nő Sz. Kálmán birtokába adta az akkor mintegy 19 millió forintot érő érdi házát.

Romlott az egészségi állapota

A néni gyógyszerezése – az ügyészség szerint – tovább folytatódott, aminek hatására az egészségi állapota leromlott: rendkívül nehezen tudott járni, lefogyott, egyensúlyzavara lett és zavartan viselkedett. 

Elesett, majd megfulladt

A vádlott a nénit kiköltöztette Érdre, ahol 2019. július 29-ről 30-ára virradóan a néni elesett, és úgy megütötte a mellkasát, hogy baloldali bordatörést, tüdőzúzódást, illetve mellkasi vérzést szenvedett, és megfulladt.

Az unokának adta ki magát

Sz. Kámán másnap talált rá a halott nénire, felhívta a mentőszolgálatot és unokának kiadva magát bejelentette a halálesetet. A néni testén az esésnek nem voltak külsérelmi nyomai, ezért – áll a vádiratban – a boncolást végző orvos nem vette észre a sérüléseket, és a halálesetet betudta a néni idős korának. 

Nem kért boncolást

A halál pontos okát nem tudta megállapítani, ami miatt boncolást kellett volna elrendelnie, de nem tette. Sz. Kálmán is kijelentette, hogy nem kér boncolást. A történtek utáni napon pedig Sz. családja beköltözött a házba.

Kihantolták a holttestet

Miután felmerült a gyanú arra, hogy a nénit halálba segítették, elrendelték a holttest kihantolását. A

néni halála után négy hónappal elvégzett boncolás megerősítette a gyanút.

Emberölés a vád

Sz. Kálmánt emberöléssel gyanúsították meg, amelyet kitervelten, nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követett el – foglalta össze a Blikk.

Szigorú büntetést kérnek

A férfi őrizetbe került, majd le is tartóztatták. Sz. Kálmánra az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kiszabását kérte a bíróságtól. Úgy, hogy legkorábban 25 év múlva bocsássák feltételesen szabadlábra. Ebből most 18 év lett azzal, hogy a büntetés kétharmadának letöltése után Sz. Kálmán feltételesen szabadlábra bocsátható. Az ügyész súlyosbításért, a védő felmentésért fellebbezett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció