Budapesten, a józsefvárosi polgármesteri hivatalban jártak a NAV bűnügyi nyomozói, akik költségvetési csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt nyomoznak. A kerület jelenlegi irányítói az előző vezetés által, a káptalanfüredi önkormányzati gyerektábor fejlesztésével kötött szerződések miatt tettek feljelentést. Pikó András polgármester egyebek mellett arra a kérdésre is választ vár, hogy hat lakópavilon építése milyen tanácsadói és projektmenedzseri teendőket indokolt 96 millió forintos értékben.

Bűnügyi nyomozók a polgármesteri hivatalban

 „Tegnap a NAV bűnügyi nyomozói látogattak a józsefvárosi polgármesteri hivatalba, Veszprémből. A munkájukat végezték, költségvetési csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt tett feljelentésünk nyomán ugyanis elindult a büntetőeljárás, az ennek lefolytatásához szükséges dokumentumokért és iratokért jöttek” – számolt be Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármestere. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ezért tettek feljelentést

A jelenlegi kerületi vezetés az előző vezetés által, a káptalanfüredi önkormányzati gyerektábor fejlesztésével kötött szerződések miatt tettek feljelentést.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem számoltak el szabályosan

„A hat lakópavilon építésére 378 millió forint állami támogatást adott át az önkormányzat a klubnak, amely azonban a mai napig ezzel a támogatással nem tudott szabályosan elszámolni felénk. A benyújtott számlák között rendre megjelentek olyan másolatok, melyeken már korábbi TAO támogatás terhére történt elszámolást tanúsító bélyegző szerepel” – írta a polgármester.  

Több irányban is elszámolhatták

„Így alappal merült fel annak a gyanúja, hogy több irányban is elszámolhatták azokat a számlákat, amelyek a káptalanfüredi gyermektábor fejlesztéseit voltak hivatottak igazolni – tette hozzá a TAO támogatással, a Veszprémi Handball Zrt-vel partnerségben megvalósuló beruházásról.

Aggályos a tartalmuk is

A polgármester szerint nem csak a benyújtott számlák eredetisége, a tartalma is rendkívül aggályos.

Kocsis Máté bizalmasa

A 378 millió forint átadott támogatásból 96 millió forintot a veszprémi klub egy olyan projektmenedzseri és tanácsadói szerződésre kívánt elszámolni, melyet a Park Consulting Kft-vel kötöttek. Ennek a cégnek a képviselője Kocsis Máténak, Józsefváros akkori polgármesterének, a Magyar Kézilabda Szövetség akkori elnökének bizalmasa, Bíró Szabolcs, aki a Magyar Kézilabda Szövetség beszerzési cégét is vezette, majd később a 2022-es kézilabda EB rendezésért felelős cég első embere lett.

96 milliós tétel

„Felvetődik a kérdés, vajon hat lakópavilon építése milyen tanácsadói és projektmenedzseri teendőket indokolt 96 milliós értékben. A választ Bíró Szabolcs és főnöke, Kocsis Máté mellett még Kálomista Gábor sztárproducer, a Veszprém Handball Team Zrt ügyvezetője, a szerződés aláírója tudhatja” – jelentette ki Pikó András.

A törvény mindenkit kötelez

„A törvény nemcsak a kézilabda klubot, hanem az önkormányzatot is kötelezi: a közpénzek felhasználása csak a törvények szerinti módon lehetséges. Mi nem tudunk és nem is akarunk szemet hunyni a szabálytalan elszámolás felett, amely költségvetési csalás és okirat-hamisítás gyanúját vetheti fel” – zárta gondolatait Józsefváros első embere. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció