Tiltott fürdőzés miatt szabálysértési eljárás indult az ellen a 18 éves fiatal ellen, aki vasárnap a kánikula miatt a Dunába mászott, ám nem sokkal később a folyó elsodorta, és rendőröknek kellett kimenteni a vízből. Hétfő hárman fulladtak a Tiszába, miután egy fürdőzés után eltűntek a vízbe, csak másnap találtak meg a holttestüket. 

Hűsölni akart 

A Margitsziget déli részénél mászott a Dunába egy 18 éves fiatal férfi vasárnap, mert melege volt, és így akarta lehűteni magát. Azonban nem sokkal később elsodródott. Lisznyai Péter őrnagy elmondta, hogy a fiatal próbált visszaúszni, azonban az erős áramlás miatt nem tudott. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A rendőrök mentették ki 

Végül a parlament térségében szolgálatot teljesítő járőrök emelték ki a vízből. A férfi ekkor már kimerült állapotban volt. A mentők enyhébb fokú kihűléssel és apróbb horzsolásokkal látták el a helyszínen, majd a Honvédkórházba szállították. A fiatal képes volt kommunikálni, és azt mondta, hogy csak úszni szeretett volna.

 

Szabálysértést követett el 

A Duna sodrása a napokban nagyon erős volt, a hidak lábánál egyébként is különösen veszélyes a víz. Lisznyai Péter megjegyezte, hogy a szabad vizekben való fürdőzésről külön jogszabály rendelkezik, városok belterületén tilos a fürdőzés, ezért tiltott fürdőzés miatt szabálysértési eljárás indult a 18 éves férfi ellen.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Hárman tűntek el 

Tiszában Tokajnál három ember is eltűnt hétfőn este, akiket nagy erőkkel kerestek a borsodi rendőrök, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai és a társszervek. Az eltűntek közül korábban a 49 éves férfi holttestét megtalálták, ám a hatóságok egészen eddig eltűntként kerestek a 17 éves unokaöccsét és annak 16 éves barátnőjét is.

Csak a holttestüket találták meg 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden délután közölte az MTI-vel, hogy azóta megtalálták a Tisza tokaji szakaszán elmerült mindhárom ember holttestét.

Fürdőzés közben merültek el 

A tragédia során egy 49 éves férfi, illetve egy 17 éves fiú és 16 éves barátnője is életét vesztette, miután fürdőzés közben elmerültek a folyóban. A hatóságok jelenleg is vizsgálják az eset körülményeit, de bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: