Példátlan, rasszista gyilkosságsorozatra példátlan hajtóvadászatot indított a rendőrség 2008 nyarán. A kegyetlen gyilkosok újabb támadásokat terveztek, nem álltak volna meg kilenc támadásnál és hat halálos áldozatnál. A DNS és egy meggondolatlan mobiltelefonos hívás is segített. Újranyitottuk a rendszerváltás utáni Magyarország talán legszégyenteljesebb bűncselekményének aktáját.

Árulkodó nyomok a lőszerhüvelyen

2008. július 21-én hajnalban a Pest megyei Galgagyörkön egy akkor még ismeretlen tettes többször rálőtt családi házakra. A megtalált lőszerhüvelyeken lévő biológiai anyagmaradványok azonosítására genetikai vizsgálatot végeztek. Ezzel kezdődött el az a folyamat, melynek során eleinte egymástól függetlennek gondolt tetthelyen talált bűnjelekről rögzített biológiai anyagmaradványt vizsgáltak a szakértők. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Semmihez sem fogható borzalmak

Ekkor még senki sem tudta, hogy a hat esetben halállal végződő támadások összekapcsolódnak, és hogy a páratlan bűncselekmény-sorozat később „romagyilkosságokként” vonul be a magyar kriminalisztika történetébe. A cigányellenes, rasszista indítékú támadások a hazai DNS-azonosítás szempontjából is mérfőldkőnek számítottak.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A DNS nem hazudik

A szakértők megállapították, hogy a Nagycsécsen és Tarnabodon talált DNS-minták a gyanúsítottaktól, Kiss Árpádtól és Kiss Istvántól származtak. Piricsén egy bűnjelen pedig ugyancsak Kiss Árpád genetikai profiljával egyező biológiai anyagmaradványt rögzítettek a helyszíneléskor.

A kisfiút is lelőtte

A fél tucat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadásokat Kiss Árpád és testvére, István, Pető Zsolt és a sofőrként csatlakozó Csontos István követte el 2008 nyara és 2009 nyara között. A romagyilkosok összesen kilenc településen támadtak romákra. Elvetemültségükre jellemző, hogy Tatárszentgyörgyön felgyújtottak egy családi házat, majd rálőttek a menekülőkre. Kiss István agyonlőtte a lángok elől menekülő apát és a karjában lévő négy és féléves kisfiát is.

Előre elpróbáltak mindent

A támadásokhoz használt fegyvert egy vadásznál elkövetett rablásnál szerezték, ahol rendőrnek adták ki magukat. Többek között golyós-távcsöves vadászpuskát, dupla csövű sörétes vadászpuskát és sörétes lőszereket is elvittek. Később Debrecenben tartottak lőgyakorlatot, miközben a támadások helyszíneit előre bejárták, hogy majd minden olajozottan menjen.

Nem álltak volna le

Az utolsó, kislétai támadásuk után újabb fegyvereket akartak szerezni, de ez már nem sikerült, mert elfogták őket. A rendőrségi hajtóvadászat mértékére jellemző, hogy másfél millió autót és 800 órányi térfigyelőkamera-felvételt néztek át.

Élettársát hívta, ezzel buktak le

A romagyilkosok elfogásában a DNS-azonosítás mellett nagy szerepe volt a bűnesetek helyén indított mobiltelefonos hívások vizsgálatának. Egyik támadásuknál elakadtak autójukkal, mire Kiss Árpád saját mobiljáról hívta fel az élettársát, hogy segítsen. Később ez a hívás vezette a hatóságokat az elkövetők nyomára.

Óriási akció

A tetteseket egy debreceni klubban fogták el, ahol ketten közülük kidobóként dolgoztak. Az akcióban 85 kommandós és száz nyomozó vett részt, miközben párhuzamosan 13 helyszínen tartottak házkutatást. A rendőrség részéről a végén sikertörténetként kezelték a rendkívül szervezetten működő gyilkosok lebuktatását, amiben fontos szerepe volt, hogy felismerték, hogy sorozatgyilkosságról van szó.

Nem lehetnek szabadok soha többé

A Kiss-testvérek és Pető Zsolt tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kaptak, míg Csontos Istvánt 13 év fegyházbüntetéssel sújtották. A három gyilkos soha nem léphet ki a börtön kapuin, míg a sofőrként segédkező Csontos idén augusztusban szabadul. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

DNS kisokos

Magyarországon az 1990-es évek elején jelentek meg az igazságügyi genetikai vizsgálatok, amelyek alapját az ember örökítőanyaga, a DNS jelenti. A DNS-alapú vizsgálatok a bűnügyek felderítése mellett eltűnt személyek és tömegszerencsétlenségek áldozatainak azonosítását, valamint rokonsági viszonyok tisztázását is segíthetik. A DNS jelen van minden sejtmaggal rendelkező sejtben, így minden olyan biológiai anyagban is, amely (bűn)cselekménynél hátramarad. Ilyen biológiai anyag lehet a vér, nyál, csont, fog, bőr, testszövet, haj- és szőrszál, korpa, de DNS mintát lehet venni ruháról vagy éppen cigicsikkről is. Szeretnék még ilyen újranyitott aktát! Kattints ide!

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Police.hu