A 22. születésnap megünneplése helyett csak szomorúság maradt annak a családnak, amely januárban, egy értelmetlen autóbaleset következtében elvesztette fiúgyermekét. A brutális ütközés után nem volt meg a fél arca, ezért a szüleinek nem akarták megmutatni Attila holttestét, de a vétkes sofőr nevelőapja szerint csak koccanás történt a hídon.

Ünnep helyett gyász

Még csak a 22. születésnapját töltötte volna be az elmúlt hétvégén Mázló Attila, de a családjának az ünneplés helyett csak a gyász maradt. Az édesanyja tavaly ilyenkor már napokkal előtte készült a nagy eseményre, most viszont a szíve szerint ki sem kelt volna az ágyból.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Értelmetlen halál

Rendőrnek készülő gyermeke január 7-én, éppen a névnapján vesztette életét teljesen értelmetlenül Debrecen belvárosában. A Vágóhíd utcai felüljárón Attila szabályosan haladt, amikor egy szemből érkező luxuskocsi – a sávját elhagyva – letarolta. Attila 45 km/órával haladt a saját sávjában 25 éves, de masszív autójával. A Volkswagen Golf 3-as kabriót a család fél évvel ezelőtt vásárolta. A balesetben annyira összetört, hogy nem lehetett felismerni. Az ütközés erejét mutatja, hogy a sofőr üléssel együtt kizuhant az autóból.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Hajnalban érkeztek a rendőrök

A szerencsétlenül járt fiatal a barátaitól tartott haza létavértesi otthonába, ahol a 17 esztendős húgával és a szüleivel élt. Néhány órával az éjszakai tragédia után, hajnalban érkeztek hozzájuk a rendőrök.

Megérezte, hogy baj történt

„Már kifelé menet a házból megéreztem, hogy nagy baj történhetett, hiszen a kisfiam nem hívott, és azt is láttuk, hogy nincs itthon a cipője. Az ajtót kinyitva, szinte szavak sem kellettek, azonnal tudtuk, mi történt” – emlékezett vissza Agócs Anna, Attila édesanyja a Blikknek.

Nem tudott tőle elbúcsúzni

A férjével és a kislányukkal azonnal útnak indultak a helyszínre. Abban reménykedett, hogy a fiát még ott találja, el tud tőle búcsúzni, de addigra már elszállították. Az út csatatérré változott, a járművek a felismerhetetlenségig összeroncsolódtak.

Luxus-Mercedes csattant neki

A családfő odament a vadonatúj, több tízmilliós AMG C43-as luxus-Mercedeshez, amit egy 19 éves fiú vezetett. A lap információi szerint a fiatalember egy drága debreceni ingatlanban él a családjával, a szüleinek pedig több, jól menő vállalkozása is van.

„Rántott egyet a vállán”

„A mostohaapjától kérdeztem, mi történt, aki csak annyit felelt: „koccantak”. Válaszul kérdőre vontam, hogy mondhat ilyet, hiszen a gyermekem meghalt, mire ő csak rántott egyet a vállán” – nyilatkozta az áldozat édesapja.

A húga megmenekült

A Kékvillogó.hu írt arról januárban, hogy a húga életét mentette meg a fiatal férfi azzal, hogy valamiért úgy döntött: kivételesen nem ülhet be mellé. „A 17 éves lányom a baleset előtt is menni szeretett volna a bátyjával, ám Attila határozottan megmondta, hogy most nem mehet. Hogy miért, nem tudjuk. Máskor soha nem utasította vissza a testvérét” – emlékezett vissza az édesanya.

Rendőr akart lenni

A fia elektrotechnikusként végzett, majd fegyveres biztonsági őrként dolgozott a Létavértesi Határrendészeti Kirendeltségnél, februárban pedig el akarta kezdeni a rendőriskolát. A szorgalmas, jóravaló srácot rengetegen szerették, ígéretes jövő állt előtte.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a tragédia helyszíne. Fotók: police.hu