Hat gyermeket nevelt az a pár, amelynek férfitagja olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az belehalt a sérülésekben. A nyíregyházi rendőröket a 8 éves kislány értesítette, miután halott nevelőanyjuk napok óta a szobában feküdt.

Nem tűntek problémás párnak

A szomszédok elmondása szerint egy 50 év körüli férfi és 39 éves élettársa közösen nevelték a férfi korábbi házasságából született gyerekeit. A napokban azonban nem nagyon látták a párt, korábban viszont még kézen fogva sétáltak az utcán, nem úgy tűnt, hogy problémájuk lenne egymással. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Holttestet találtak

A nő holttestét szombat hajnalban találták meg, ám akkor már napok óta halott volt. A férfi több napra magára hagyta a gyerekeket a nő holttestével, a kicsik úgy jártak haza az iskolából, hogy a meggyilkolt nő az egyik szobában feküdt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Több napig holtan feküdt

Helyszíni információink szerint, a nőt valamikor csütörtök-péntek környékén bántalmazhatta a férfi a saját lakásukban, majd távozott az ingatlanból. a lakásban a nővel hat gyermek maradt. Állítólag próbálták felkelteni a nőt, mivel a gyerekek úgy tudták, hogy alszik.

A kislány hívta a rendőrséget

A rendőrséget végül az egyik gyermek, egy nyolc éves kislány értesítette arról, hogy nem tudják felébreszteni a nevelőanyjukat. Hatalmas trauma érte őket, most a vérszerinti anyjukhoz kerültek vissza, aki a feltételezett elkövető lánya.

Többször bántalmazta a nőt

„Ezek a gyerekek az én gyerekemmel együtt járnak iskolába, egy buszon. Látszódott rajtuk, hogy nagyon csendesek, lehangoltak” – árulta el egy helybéli férfi a Tényeknek. Úgy tudják, a nő volt férje házába menekült, amikor élettársa bántalmazta őt.

Őrizetbe vették

A férfi a lánya házába menekült, itt fogták el őt a rendőrök. Halált okozó testi sértésért vették őrizetbe, vélhetően hétfő le is tartóztatják.

A férfi lányának gyermekeit nevelték

Egyébként a gyerekek a férfi lányának gyermekei és a feltételezett elkövető és az áldozat nevelte őket. A gyermekek között van egy súlyosan cukorbeteg 11 éves lány is. A gyermekek elhelyezéséről, a tragédia után, a rendőrség intézkedett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: itt történt a gyilkosság – Forrás: nyiregyhaza.hu