Kedden délelőtt műszaki hiba miatt leállt Ceglédnél a Szegedről Budapestre tartó vonat. Az utasok 8.50-kor indultak útnak a szegedi Kiskundorozsma állomásról, mivel a város központi pályaudvaráról az építkezések miatt csütörtökig nem közlekednek vonatok.

Cegléden állt le a vonat 

A vonat 11 óra 10 perckor Cegléd közelében állt le. A mozdony meghibásodott, az utasok pedig a következő tájékoztatást kapták:„Tájékoztatjuk utasainkat, hogy a Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó vonat a mozdony meghibásodása miatt bizonytalan ideig állni fog, de talán fél óra múlva visszahúznak bennünket Ceglédre.” A vonatot végül nem sokkal dél előtt kezdték el visszavontatni”– mesélte az egyik utas a Magyar Hangnak. 

Nem szállhattak le 

A kalauz arra kérte az utasokat, hogy ne szálljanak le a szerelvényről, mert az életveszélyes lehet. Azt is jelezte, hogy visszaérkezés után a következő járattal tudnak majd tovább utazni.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Hirdetés

 

4,5 órát utaztak

A tervek szerint 12.13-kor egy Szegedről érkező IC vitte volna tovább az utasokat, de ez a járat is 20 percet késett. Végül egy másik, Ceglédről Budapestre induló szerelvényre szálltak át, amely szintén 30 perces késéssel indult el. Az utazás így összesen négy és fél órán át tartott: az emberek délután fél kettőre érkeztek a fővárosba, de nem a Nyugatiba, hanem Kőbányára.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Áram sem volt a vonatok

A szerelvényen két 7–8 év körüli gyerekével utazott egy édesanya is, aki a késlekedés miatt jó eséllyel lekéste a repülőjáratát, míg mások munkába vagy találkozóra igyekeztek Budapestre. A helyzeten csak rontott, hogy a lerobbant vonaton áram és wifi sem állt rendelkezésre.

Megszólalt Vitézy

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője az esetről a közösségi oldalán a hír kapcsán megjegyezte: „Lehet, így értette Lázár, hogy ‘elég volt a luxizásból!’”  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció