A kilenc magyar nőt Berlinbe vitték, kiszolgáltatott helyzetbe hozták őket, 10 milliós bevételüket pedig szinte teljesen elvették tőlük.

Nyomás alatt

Több nőt kényszerített a testük árulására négy sátoraljaújhelyi férfi az elmúlt évek során. A gyanúsítottak éveken keresztül félemlítették meg az említett nőket, aki határon túli prostitúcióra kényszerítettek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Családban marad

A négy férfi a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda információi szerint id. B. Zsolt, ifj. B. Zsolt, B. Attila és B. János sátoraljaújhelyi lakosok. A férfiak rokoni, illetve baráti kapcsolatban állnak egymással és együtt futtatták a lányokat.

6 évig dolgoztak

A gyanú szerint a gyanúsítottak 2013. és 2019. között tevékenyen közreműködtek legalább kilenc, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nő Berlinbe történő kiszállításában és elszállásolásában azért, hogy ott prostituáltként dolgozzanak nekik.

Szoros póráz

Id. B. Zsolt, ifj. B. Zsolt, B. Attila és B. János az áldozatok prostitúciós tevékenységét szoros felügyelet alatt tartották, meghatározva számukra a munkavégzés időtartamát és pontos helyszínét, illetve a tőlük elvárt napi bevétel minimum összegét.

Nyolcszámjegyű bevétel

A négy férfi a lányok keresetét részben vagy egészben elvették, és azt saját megélhetésükre fordították. A hírek szerint a megalázott nőktől az évek során legalább 10 millió forintot gyűjtöttek be a gyanúsítottak.

Lecsaptak rájuk

A nyomozás végül elvezetett a négy férfihoz, akikre tegnapelőtt csapott le a tartózkodási helyükön a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóság Bevetést Támogató Osztálya illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Rendőr-főkapitányság MEKTO Bükk Közterületi Támogató Alosztálya. Ebben segítségükre a Sátoraljaújhely Rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség Kelet Magyarországi Határrendészeti Igazgatósága és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztálya volt.

Öt helyszín

A hatóságok nem kevesebb, mint öt helyszínen tartottak kutatást, ahol a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható bizonyítékokat gyűjtöttek össze a nyomozók, úgy mint mobiltelefonok, SIM-kártyák és egyéb gyanús feljegyzések. Az említett tárgyak mellett készpénzt és egy személygépkocsit is lefoglaltak.

Bajban vannak

A gyanúsítottak kihallgatatását követően a rendőrség egy fő esetében kezdeményezte személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését, a többiek ellen emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.

Húzós büntetés

Az emberkereskedelem és a prostitúcióra való kényszerítés igen komoly bűncselekménynek számít, a police.hu információi szerint a gyanúsítottakat 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Rendőrök akcióban

Ezen a videón megnézhetik, hogyan csaptak le a hatóságok a gyanúsítottakra.

Képek, kiemelt kép, videó: Police.hu