A Szentendrei úton próbált versenyezni egy Audi és egy Tesla, de egyikük már a rajt után elvesztette a küzdelmet.

Verseny a Szentendrei úton

Szombat délelőtt kezdett versenyfutásba egymással egy Tesla és egy Audi sofőrje Budapesten, a Szentendrei úton, ezt egy harmadik kocsi fedélzeti kamerája rögzítette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Lendületből érkezett

Budapesti Autósok Közössége által közzétett videón látszik, hogy amikor zöldre váltott a lámpa, az Audi lendületből érkezett, így gyorsan a piros jelzés miatt álló helyzetből induló Tesla elé került.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Elszámolta magát

Hiába volt azonban már előrébb a fehér autó, a középső sávban utolért egy kisbuszt. Ekkor a sofőrje úgy gondolta, befér még a belső sávba, közvetlenül a rivális elé, de elszámolta magát.

Megszűnt a sáv

Jobbra rántotta a kormányt, csakhogy ott már pont megszűnt a jobb oldali sáv, így rombolás lett a vége.

Kiszakadtak a kerekei

Átszakította a szalagkorlátot, több táblát kidöntött, és az Audi első kerekei is kiszakadtak. Az önjelölt autóversenyző viszont még így is szerencsésnek mondhatja magát, hiszen karcolások nélkül megúszta a csattanást.

Az elképesztő jelenetsor

Forrás: bpiautosok.hu


Rávillogott

A Kékvillogó.hu írt arról, hogy egy autós büntetőfékezéssel okozott balesetet a 84-es úton Simaságnál, állítása szerint azért, mert kiszaladt elé egy kutya. A karambolról azonban videó készült, jól látszik, hogy valójában azért fékezett, mert a mögötte haladó sofőr rávillogott, kutyának nyoma sincs. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem volt rendőri intézkedés

Az eset a napokban történt a 84-es számú főúton, Simaság településre beérve. A videót egy gépkocsi fedélzeti kamerája rögzítette. „Nem volt rendőri intézkedés, megírtuk a baleseti bejelentőt. Nem történt személyi sérülés, csak anyagi kár, az sem olyan, hogy az autók mozgásképtelenek lettek volna” – fűzte hozzá az autós a bpiautosok.hu oldalon.

Megtette a feljelentést

„A felvétel megtekintése után, mivel a fékezést azzal indokolta, hogy egy kutya ugrott elé, ami sehol nem látható, megtettem a rendőrségi feljelentést” – tette hozzá.

Evett és agresszív volt

„Amit később vettem észre, hogy a kezében egy szendviccsel szállt ki, amit még akkor is evett, mikor elég agresszív módon megindult felém, de lenyugodott, mikor szóltam, hogy van felvétel mindenről.” – zárta gondolatait a lap olvasója a sajnálatos eset kapcsán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció