Eljegyezte szerelme azt a pásztói nőt, aki a patak partján megölte, majd feldarabolta újszülöttjét. H. Mónikát a napokban 13 évre ítélte a bíróság. Most úgy tűnik, párja megbocsátotta az asszony tettét és még a börtönbevonulása előtt házasságot terveztek.
Eljegyezte Mónikát
A János, a meggyilkolt csecsemé édesapja nemrég eljegyezte Mónikát. A ceremónia tényéről büszkén számolt be a legnagyobb közösségi oldalon. Sőt olyan fotót is posztoltak, ahol összebújva, Mónika ujján a karikagyűrűvel pózolnak.
Az ismerősök megdöbbentek
„Valóban megtörtént az eljegyzés, képzelhetik, mennyire megdöbbentünk, amikor megtudtuk. Sosem gondoltuk, hogy ez megtörténik. Bár most, hogy az asszonyt végül elítélték, nyilván az egészből semmi nem lesz” –mondta a Borsnak a család egyik ismerőse.
Nem akartak több gyereket
A Pásztón élő Mónika 2017 nyarán teherbe esett, annak ellenére, hogy élettársával eldöntötték, hogy már nem szeretnének több gyereket.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Egy buli után folyt el a magzatvize
A nő 2018. január 1-én reggel 9 óra körül egy szilveszteri buli után elhatározta, hogy hazamegy a gyerekeihez, azonban út közben, észlelte, hogy elfolyt a magzatvize.
A patak parton szült
Ekkor bement patakon átívelő híd alá, és mivel már tolófájásokat is érzett, leguggolt, majd röviddel ezt követően megszülte a gyermekét, akit megpróbált megfogni, de kicsúszott a kezeiből és mintegy 20 centiméter magasságból a patak partjára esett.
Meg akart szabadulni az újszülöttől
A nő felemelte onnan az újszülöttet, aki felsírt. Ezután a gyermeket egy nála lévő pulóverbe bugyolálta, majd maga előtt tartva, a rajta lévő kabát alá rejtette és elindult vele. A gyermek szülését továbbra is titkokban akarta tartani, ezért elhatározta, hogy megszabadul az újszülöttől úgy, hogy testét feldarabolja és eltünteti.
Brutális végzett csecsemőjével
H. Mónika 15 óra körül visszament a patak partjára, az újszülött fejére legalább négyszer közepes erővel ráütött, nyakát megszorította, a földre tett csecsemőt a bal kezével a vállánál leszorította, és egy nála lévő éles zsebkéssel feldarabolta.
Vízbe szórta a testrészeket
A csonkolt testrészeket, valamint a felhasznált zsebkést szatyorba tette, majd a szatyorból a testdarabokat a vízbe szórta. A fejet egy kutya találta meg, de a többi testrész nem került elő.
Tagadta tettét
Mónika korábban a Borsnak azt mondta: „Sokkos állapotban voltam, amikor megszültem a gyerekemet, de véletlenül kicsúszott a kezeim közül és ráesett a kőre. Azt hittem halott, nem voltam magamnál, sokkot kaptam és elrohantam. De nem követtem el azt, amivel vádolnak, nem daraboltam őt fel”.
Újabb gyermeket szült
2019 decemberében derült ki, hogy Mónika újabb gyermeket vár – írta akkor a LikeNews.hu. Ezt a terhességét is titkolta. Ügyvédje is csak akkor tudta meg, amikor hiába várta vissza az előző gyermeke brutális megölése miatti tárgyalás folytatására, védence nem érkezett meg.
Kiemelt kép: H. Mónika a bíróságon – Forrás: police.hu