Nem tartja bűnösnek magát az a férfi, aki két éve halálra gázolta az M3-as autópályán a Tankcsapda koncertről hazafelé tartó B. Katát. A lány, az autóban összeveszett barátjával, majd a leállósávban kiszállt a járműből és gyalog indult el az autópályán. Ekkor gázolta el halálra Katát V. Martin.

Holttestet találtak az autópályán

Ahogy azt korábban itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon megírtuk, 2019. január 2-án éjjel 1 óra 38 perckor bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán, a 11-es kilométerszelvénynél egy holttestet találtak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tankcsapda koncerten volt

A 26 éves áldozatot, Katát a Tankcsapda gitárosa hívta meg a koncertjükre, a lány a buliról tartott épp hazafelé, amikor elgázolták. A Tankcsapda gitárosa volt az, aki hazafelé tartva meglátta, hogy valakit baleset ért. Amikor rájött, hogy az a lány fekszik az úton, akit ő hívott meg a rendezvényre, sokkot kapott.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Rajongott a Tankcsapdáért

A baleset után Kata édesanyja elmondta, lánya Milánóban modellkedett, a debreceni zenekarért pedig már tini kora óta rajongott.

Őt ütötte el V. Martina az M3-as autópályán

Senki nem értesítette a tragédiáról

Az édesanya a baleset után arról is beszélt, hogy mivel a koncertről nem együtt jöttek el, noha nem tudta lányát elérni telefonon, nem volt rossz érzése. Azt azonban nem érti, miért neki kellett végül kinyomoznia, mi történt a lányával: őt ugyanis, mint mondja: senki sem értesítette a tragikus balesetről.

Összeveszett a barátjával

Később kiderült, hogy az a későbbi áldozat a barátjával ment haza a miskolci koncertről, amikor veszekedni kezdtek.  A férfi a leállósávba húzódott, hogy megbeszéljék a gondot, Kata azonban kipattant az autóból, rázárta Zoltánra a kocsit, majd dühösen sétálni kezdett az M0-ra vezető lehajtó felé.

Továbbhajtott a gázoló

Ekkor száguldott arra a hazafelé tartó Martin. A lány a semmiből ugrott az autó elé, a tragédia elkerülhetetlen volt. A sofőr azonban ahelyett, hogy megállt volna, továbbhajtott, és csak másnap, már a házukhoz érkező zsaruk találták meg.

Nem érzi bűnösnek magát a gázoló

A hétfőn kezdődött bírósági tárgyaláson a férfinek segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelnie, ő azonban nem vallja magát bűnösnek. A lány anyja azonban azt kérte tőle, ismerje be, szándékosan nem állt meg az ütközést követően. Kata az orvosszakértő elmondása szerint nem halt meg azonnal, hanem még legalább 30 percig életben volt.

Felfüggesztett börtönt kaphat

A hétfőn kezdődött bírósági tárgyaláson a férfinek segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelnie, 10 hónap, 2 évre felfüggesztett börtönt javasoltak neki.

A folyosón kért bocsánatot az édesanyától

A bíróság folyosóján beszélgettek néhány percig. A Blikk információi szerint pedig Martin bocsánatot kért az elgázolt Kata édesanyjától. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszínelés a baleset után – Forrás: police.hu