Elképesztő körülmények között tartotta az állatait egy az 50-es éveiben járó férfi, akinek a tanyáján éheztek a birkák, kecskék, szamarak és kutyák. A borzalmas körülmények között élő állatok sorra hullottak el, s nem volt ritka, hogy az elhullott állatok tetemét a vádlott több a kikötözött pásztorkutyákkal etette meg.

Borzasztó állapotok

A szörnyű eset körülményeiről a szon.hu számolt be, mint írták a A Tisza-menti település határában lévő tanyán több mint 800 juhot, 100 kecskét, 7 szamarat és 15 kutyát tartott a vádlott olyan körülmények között, hogy az az állatoknak maradandó egészségkárosodást, több esetben a pusztulását okozta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Szabadon kószáltak

A tanya körbe sem volt kerítve, az állatok folyamatosan szabadok kószáltak és a szomszédos földeket legelték. A gazda nem tartott rendet a telepen, nem volt körbekerítve, az állatok szabadon kószáltak, a szomszédos földeket is lelegelték. Rendet sem tartott a gazda a telepen, használaton kívüli tárgyak (lerobbant gépjármű, kerékpárok, kannák, flakonok), szemét és állati maradványok voltak szerteszét – ismertette a Nyíregyházi Járási Ügyészség vádiratát dr. Szi­lágyi László.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Elhullott állatok

Az elhullott állatok tetemét a férfi több esetben a kikötözött pásztorkutyákkal etette meg. A kutyák nyakában nyak­örv nem volt, a két-három méter hosszúságú láncot közvetlenül az ebek nyakára tette a vádlott, majd annak végét például gumiabroncshoz rögzítette úgy, hogy az állatok feje fölött fedél sem volt – derült ki a portál tudósításából.

Kórosan soványak voltak

Az állatok nem kaptak enni, vizet is csak ritkán, emiatt kórosan lesoványodtak. Az állatvédelmi szakértő megvizsgálta az állatokat, és azt állapította meg, hogy közepesen, illetve súlyos fokban alultápláltak.

A szamarakat különösen elhanyagolta

A férfi különösen elhanyagolta a szamarakat, mert nemcsak, hogy nem megfelelően táplálta őket, de a túlnőtt patáikat sem kezelte. A felkunkorodó patájú szamaraknak a mozgás fájdalommal járt, lábaik minden lépésnél beleakadtak a talajba, szinte járni sem tudtak, csupán tipegtek.

A juhokkal sem törődött

A juhok körmét is elhanyagolta, azok deformálódtak, így súlyos fájdalmat okoztak az állatoknak. Mindez hónapokon át tartott 2020 nyarától-őszétől 2020. december 8-áig, amikor egy állatvédő alapítvány feljelentésére megindult a gazda ellen a nyomozás. A férfi tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, szerinte megfelelő körülmények között tartotta az állatokat, csupán kisebb hiányosságokat ismert el – tájékoztatott a megyei főügyészség sajtószóvivője.

FRISS!

Feljelentették az állatvédők

„Az ügyészség a vádiratban állatkínzás bűntettével vádolta a férfit, a bíróság pedig 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két évre felfüggesztette, továbbá 600 ezer forint pénzbüntetést is kiszabott vele szemben, és három évre eltiltotta az állattartástól, mint foglalkozástól. A bíróság döntését az ügyészség tudomásul vette, de a vádlott és ügyvédje élhet jogorvoslattal” – tett hozzá dr. Szi­lágyi László. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Ügyészség