Lángok martalékává vált egy kétgenerációs ház az elmúlt hétvégén a Győr melletti Győrszentiván egyik kertvárosi utcájában. A szomszédban lakó színészpalánta, Katona-Zsombori Máté édesapjával és nagypapájával együtt sietetett azonnal a kigyulladt házban élők segítségére. 

Észrevették a gomolygó tüzet

„Éppen sétálni indultunk volna, mikor észrevettük a gomolygó tüzet, mely a házunk mögül jött. Azonnal kocsiba pattantunk, és mikor odaértünk, láttuk, hogy a háziak már vödörrel oltják a tüzet a közeli medence vizéből, úgyhogy segítettünk mi is” – mesélte Máté édesapja. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nyolcan laktak a házban

„A házban, úgy tudom, a felső szinten is négyen és alul is négyen laktak, pici gyerekektől egy nagymamáig, az édesanya ráadásul mozgásában korlátozott. A háziak, és mi is sokkos állapotban, de tettük a dolgunkat, hogy ne váljon az egész ház a lángok martalékává” – mondta a Borsnak a hősiesen segédkező apuka.

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A színészpalánta is megijedt

A 11 éves Máté, aki egyébként a Twist Olivér musical címszerepében látható a Győri Nemzeti Színházban, szintén nagyon megijedt, és érthető módon, szülei kérésére inkább csak messzebbről nézte a tűzesetet. 

A kazánházban keletkezett a tűz

A pórul járt családi házban egy hátsó épületben, a kazánházban keletkezett a tűz, és már nem először. A lángok ugyanis annál a helyi önkéntes tűzoltó házánál csaptak fel, amely hét évvel ezelőtt már hasonló módon leégett.

Alig maradt ép területe a háznak

Hatalmas a kár

Fotó: Hétköznapok Angyalai Alapítvány/Facebook

Hét éve már leégett a ház

„Azt mondják, a villám nem csap ugyanoda kétszer, hát mégis. Sajnos hét éve ugyanígy tűz pusztított itt. A sors fintora, hogy a károsult, az első Alapító elnöke a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek” – olvasható az adományokat gyűjtő alapítvány bejegyzésében, ahol az adakozni kívánók informálódhatnak arról, hogy hol és miként támogathatják a szerencsétlenül járt családot.

Odaadták a zsebpénzüket

A kis gyerekszínész palánta, Máté és testvére, Anna a megdöbbentő események hatására egyből segíteni szerettek volna, és a zsebpénzüket feláldozva, kérdés nélkül adakoztak. 8000 forintot tudtak összegyűjteni, és majdnem sírva fakadtak, hogy “csak” ennyire futotta, hiszen a kár hatalmas.

Építőanyag és szakember kellene

A károk felmérése után kiderült, az alsó szinten egy szoba lakhatatlan. A konyha és a fürdőszoba az oltás során teljesen elázott. A felső szinten csak egy szoba maradt ép állapotban. A felújítás elkezdéséhez építőanyagra és szakemberre lenne szükség.

Nagy az összefogás

A településen hatalmas az összefogás, mindenki szeretne segíteni. A tűzoltás után gyorsan élelmet és meleg holmikat csomagoltak össze a károsult család részére. A hosszú távú megoldás megtalálásáig a szomszédok fogadták be a családot. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a leégett családi ház. Fotó: Hétköznapok Angyalai Alapítvány/Facebook