Nyomozást rendeltek el a kompolti polgármester ellen. Az önkormányzat roma projektjeinek ügyében vizsgálódnak. Balázs Ákos gyakran hivatkozik arra, hogy nyer a lottón, ezért élhet helyi szinten nagy lábon.

Romák kárára

Szinte alig valósultak meg valami a romák felzárkóztatására nyert pályázatok közül Kompolton. Hadházy Ákos arról ír közösségi oldalán, hogy nyomozást rendeltek el Kompolt polgármestere, Balázs Zoltán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Itt már komoly dolgok lehetnek

Az országgyűlési képviselő úgy fogalmaz: Ha már a magyar bűnüldözés is hajlandó nyomozni egy Fideszhez jól bekötött önkormányzat ügyében, akkor ott legalábbis alapos gyanúnak kell lenni.

Nagy lábon élt

A polgármestert hosszú évek óta bírálják a helyiek feltűnően jó anyagi helyzete miatt. Balázs Zoltán a Blikknek ezt azzal summázta még, hogy egyszerűen csak gyakran nyer a lottón.

Ritka szerencsés ember

A skandináv lottón háromszor volt hatosom, az ötös lottón kétszer négyesem, és sikerült már a Joker-telitalálat is. Tavaly több tízmillió forintot nyertem – mesélte a bulvárlapnak még tavasszal a polgármester, aki elmondása szerint „megérzés alapján” játszik.

38 milliós öltöző

Balázs Zoltán azért is támadták már, mert 38 millió forintból újítottak fel egy amúgy szerény sportöltözőt, a helybéliek ezt értehetetlennek tartották.

A politikai tanulság

Hadházy Ákos szerint Kompolt esete ékes példája azoknak a településeknek, ahol bár a pénzt megkapták az önkormányzatok a romák felzárkóztatására, mégsem vagy csak csekély módon valósultak meg a projektek.

A teljes poszt

Féltucatnyi vizsgálódás

A Blikk amúgy úgy tudja, a NAV Heves megyei Bűnügyi Igazgatósága 6 büntetőfeljelentést vizsgál. Ilyeneket mint egy mezőgazdasági cég megvásárlásának többszörös túlárazásának gyanúja, egy roma család házának ledózerolása és személyes tárgyainak tönkretétele, de a legnagyobb tétel, hogy Kompolton csak papíron vittek volna oktatásra nehéz sorsú gyerekeket.

Nem a romák, a polgi utazott vele

A fedett nyomozás során állítólag több olyan fénykép-felvétel bizonyítja, hogy a polgármester a luxus Ford Tranzit kisbuszt Kompolt-Eger közötti hazajárásra és üzletember barátai szállítására használta.