Lezuhant egy repülőgép a Dunaújváros melletti Apostagnál. A baleset szombaton 17 óra körül történt egy árpaföldön, ahol éppen arattak. A repülő az egyik kombájnra zuhant, a munkagépben ketten ültek. A balesetben a repülőt vezető 56 éves férfi megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A kombájn utasai szerencsére megúszták, de az elmondásuk szerint csak centiken múlt, hogy nem történt nagyobb katasztrófa.

Mindenki a balesetről beszél

A Dunaújváros melletti faluban mindenki a hétvégi repülőgép balesetről beszél, a vasárnapi misén még az evangélikus lelkész is imájába foglalta a pilóta, N. Zsolt mielőbbi gyógyulását. “Tizenöt éve minden nyáron beülök a kisfiam, Gergő mellé a kombájn fülkéjébe, hogy onnan figyeljem az aratást. Kigurultunk az árpaföldre, de arra nem voltam felkészülve, hogy repülőgép pottyan a nyakamba” – mondta a Blikknek Szöllősiné Katika. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Egyre csökkent a magassága

A hölgy elmondása szerint felfigyeltek egy alacsonyan köröző repülőgépre, amint körről körre csökkent a magassága. Végül a fia rémülten felkiáltott: „Ez belénk fog jönni.” – mondta az Asszony. Hozzátette: „Pont az én oldalam felől csapódott nekünk, a nyakamat is behúztam az ütközés előtt.”

Darabokra tört a repülő

Fotó: MTI/Donka Ferenc

Nekicsapódott a kombájn tetejének

A kombájn utasai egy nagyobb koppantást hallottak, amikor a motoros vitorlázógép a kombájn tetején megpattant, majd lezuhant. Azonnal leugrottak a kombájnról és az árpaföldön odafutottak a géphez segíteni.

Jajgatott a pilóta

Katika elmondása szerint a roncsnál a pilóta jajgatása fogadta. Majd azt hajtogatta, hogy leállt a motor és nem tudta újraindítani.

Három csigolyája törött el

A pilóta kérte, hogy segítsek kiemelni a lábát, majd elfeküdt a földön. A derekát fájlalta, kiderült, eltört három csigolyája – emlékezett a történtekre Katika.

Nem tudta beindítani a motort

A pilóta, N. Zsolt Pécsről érkezett a barátaival a hét végén kezdődött nemzeti vitorlázórepülő-bajnokságra. A Blikk úgy tudja, a pilóta magasságot veszített, emiatt a levegőben be akarta indítani a motort. Ami kétszer is beröffent, majd leállt. A légügyi hatóság elszállította a roncsokat, a szakemberek arra is választ keresnek, hogy mi okozta a hajtómű meghibásodását.

500 liter gázolaj

Katika azt is elmondta a lap munkatársának, hogy lassan kezdi felfogni, hogy sokkal nagyobb baj is történhetett volna. Ha a repülőgép rázuhan a kombájn fülkéjére és annak a tankjában begyullad az 500 liter üzemanyag, velük együtt minden szénné éghetett volna. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Fotók forrása: MTI/Donka Ferenc