Kilenc évvel azt követően, hogy először gyanúba keveredett, ítélet született az UFO együttes alapítója, Varga Zsolt büntetőperében, üzletszerű kerítésben, kitartottság bűntettében és három rendbeli nagyobb kárt okozó csalásban mondta ki bűnösnek a bíróság.

Két év és 3 milliós büntetés

– Halmazati büntetésül a bíróság az elsőrendű vádlottat kettő évi szabadságvesztésre és 3 millió forint pénzbüntetésre, valamint 2 évi közügyektől eltiltásra ítéli, illetve kötelezi 122 821 forint bűnügyi költség megfizetésére – hirdette ki dr. Mikó Gergely bíró, aki a kerítés, az üzletszerűség, a kitartás és a vagyoni hátrányt okozó csalás vádját is bizonyítottnak látta, írta meg a Blikk.

EZT IS ÉRDEMES ELOLVASNOD: “Ki akart lépni ebből a kapcsolatból, párja viszont ezt nem engedte”- autóval hozatta haza párja maradványait Bécsből a nő, miután kioltotta életét

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Fellebeznek

– Fellebbezünk – közölte a Dr. Love művésznéven ismertté vált táncos-rapper, akinek védője is javasolta a fellebbezést, mert szerinte jogi szempontból is kifogásolható az első fokú ítélet. Varga annak ellenére is folytatja az ügyet, hogy nem kell börtönbe vonulnia, hiszen pont ennyit ült előzetesben, azonban az igazáért harcolni akar, számolt be róla a lap.

EZT SE HAGYD KI! A fiatal magyar szépségkirálynő támadójáért fizethet nyomravezetői díjat a rendőrség – Itt vannak az ügy sokkoló részletei

Az előzmények

A Blikk korábban már beszámolt róla, hogy a Napolaj című sláger rappere 2009–2011 között 26 hölgyet próbált vagyonhoz segíteni, és 17-nek a svájci A2 – The Club bordélyházba és visszautaztatását is megszervezte. A prostituáltak keresetéből ügyintézői ötödöt vont le, de hármuk esetében több millió forintot is visszatartott, amelyet az előzetesből szabadulva törlesztett.

FRISS! Két 80 év feletti idős ember életét oltotta ki: örökre börtönbe marad a baranyai férfi

Fel van háborodva

– Fel vagyok háborodva! Úgy szabták az ítéletet, hogy az előzetesben eltöltött két évért ne követelhessek kártérítést. Ráadásul olyan bíró döntött, aki csak négy tárgyalást tartott, ám ezalatt egyetlen tanúval sem találkozott. Csak a korábbi tárgyalások jegyzőkönyveit olvasta fel – mondta Varga.

Kiemelt kép: Illusztráció