Az édesanya nem is volt otthon, amikor a kisfiát elvitték. Hiába rohant azonnal a rendőrségre, ezt követően már csak egy üvegfalon keresztül láthatta a gyermeket. El sem búcsúzhatott kisfiától.

Minden három évvel ezelőtt kezdődött

A kisfiú bűne az volt, hogy görög állampolgár és az édesanya a görög édesapa beleegyezése nélkül hozta haza Magyarországra a gyermeket, derül ki az RTL Híradójából. Nagy Zsuzsa 20 évesen ment ki Görögországban dolgozni, ott ismerkedett meg későbbi férjével, aki – az édesanya elmondása szerint – eleinte belement abba, hogy a kisfiú magyar nevet és magyar állampolgárságot is kap, ígéretét viszont nem tartotta be. A mostani borzasztó helyzet legfurcsább része pedig talán az, hogy a kisfiú jelenleg nem is a görög apánál, hanem a férfi ügyvédjénél van, vagyis már napok óta egy olyan ember vigyáz rá, akit nem is ismer – ezt még a Blikk írta tegnap reggel.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az anyuka még nem volt benne biztos, hogy gyermeket szeretne vállalni

“Bevallom, akkor még nem igazán éreztem magam készen a babavállalásra, hezitáltam picit, de a párom ezt nem hagyta, kijelentette, hogy a terhességmegszakítás szóba sem jöhet, sőt, össze is házasodunk. Beköltöztünk az ő, vagyis a családja házába, és ettől kezdve nagyon megváltozott a viselkedése” – mondta a lapnak Zsuzsa.

FRISS! Egyre több a rejtély az elpusztult rendőrkutyák ügyében – A gazdájukat tehetik felelőssé a haláluk miatt?

Lovagból diktátor

“A lovagból diktátor lett, a verbális bántalmazás a mindennapjaink részévé vált. Az időközben megszületett babára rá sem hederített, csak én és az ő anyukája foglalkoztunk a picivel. Amikor kérdeztem, hogy miért, azt a választ kaptam, hogy ez náluk így szokás. A gyerek az asszony dolga. Egy idő után már annyira tarthatatlan volt a helyzet, hogy a kisfiammal együtt hazajöttünk Magyarországra. Persze, nem akart elengedni, úgy sikerült eljönni, hogy megmondtam neki: elárulom az anyjának, hogy megcsalt, ha nem jöhetek rövid ideig haza” – mesélte kétségbeesve a lapnak az anyuka.

Rohamosan romlott a házasságuk

Vagyis a házasságuk rohamosan megromlott, ezért másfél évvel közös gyermekük születése után Zsuzsa visszaköltözött Magyarországra, és a kisfiút is hozta magával. Csakhogy az édesapa bírósági eljárást indított a nő ellen, amit aztán októberben jogerősen meg is nyert.

A magyar bíróság az apának adott igazat

“A magyar bíróság neki adott igazat, hiszen akkor még a fiam görög állampolgár volt, és a hatóság úgy ítélte meg, hogy ott legyen a gyerekem, ahol a szokásos tartózkodási helye van. Azt pedig nem vették figyelembe, hogy akkor már jó ideje Magyarországon éltünk, sőt, közben magyar állampolgár is lett a kisfiam.”

Fellebbeztek

“Megfellebbeztük az ügyvédemmel a döntést, ennek ellenére pár nappal ezelőtt elvették tőlem a kisfiamat. Én itthon sem voltam, a férjem ügyvédje rendőrökkel érkezett, a testvérem kezéből kivették a picit és odaadták az ügyvédnek. Még csak nem is az apja, hanem egy vadidegen ember vigyáz a kisfiamra! Most nála van, fogalmam sincs, mi van vele. Az apuka a járvány miatt nem jön állítólag, de igazából ki sem tudná vinni az országból, mert az útlevele nálam van. Nem értem, hogy a magyar hatóságok miért nem a saját állampolgáraikat védik” – mondta a Blikknek Zsuzsanna.

Ezt mondja az anyuka ügyvédje

A Hágai Egyezmény rendelkezik is a gyermekek jogellenes külföldre viteléről, ennek alapján a görög apa egy év után kérhette, hogy vigyék vissza hozzá a kisfiút, ahol addig élt. Nagy Zsuzsa ügyvédje azonban azt mondja, hogy a bíróság nem vette figyelembe egyáltalán a kisfiú érdekeit, hiszen ő már másfél éve Magyarországon él, most pedig számára teljesen idegen emberek közé került. Ráadásul a gyermek időközben megkapta a magyar állampolgárságot is, így az édesanya most gyermekelhelyezési pert indít és tervei szerint a kisfia után utazik Görögországba.

Az RTL riportja itt nézhető vissza:

 A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: RTL Híradó