Felesége édesapjának születésnapjára készültek Deutsch Tamásék, amikor Lazásnyi Lászlót az egyik albérlője kegyetlenül meggyilkolta. Az egykori focista vitába keveredett albérlőjével, miután a férfi több hónapja nem fizette bérelt szobáját. Az áldozat már a zárat is lecseréltette, a tettes azonban önkényesem elfoglalta a lakást.

Születésnapja előtt halt meg

Két nappal 67. születésnapja előtt késelte halálra albérlője Lazsányi Lászlót, a Csepel egykori labdarúgóját a Nánási úti apartmanházban. Az áldozat Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő apósa volt, a politikus kilenc éve vette el a lányát, Lazsányi Erikát. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Vasárnap volt a születésnapja

„Apunak ma VAN a születésnapja. Lazsa ma LENNE 67 éves. Aput, Apát, Lacit, Öreget, Fatert, Papát, Lacikát ugyanis a barátai mellett még a családon belül is sokszor így hívtuk, LAZSA! Nem tudjuk vele ünnepelni a születésnapját, Ádvent második vasárnapját, mert két napja már nincs köztünk. Meghalt. Meggyilkolták. Elvették az életét. Felfoghatatlan. Nincsenek rá szavak”  – írta Deutsch Tamás felesége a Facebookon.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

„Rossz ember támadta a Papára”

Majd így folytatta a bejegyzést: „Imádott unokája, Deutsch Dániel LÁSZLÓ már tudja, hogy egy rossz ember rátámadt a Papára, aki nem tudta megvédeni magát, és meghalt. Édesanyám ötven év jóban-rosszban, holtomiglan-holtodiglan szerelem és házasság után vesztette el a férjét. Én teljes szívemből hálás vagyok a sorsnak, hogy a lánya lehettem. Apu remek labdarúgó volt, csodálatos ember! És csodálatos dolog, hogy büszke lehettem rá, mindig érezhettem a hitét és támogatását, amikor a munkámról volt szó”.

Vérengzés Óbudán

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, az óbudai kétszintes épületben borzasztó vérengzés zajlott péntek délután. A gyilkosság gyanúsítottja egy 57 éves informatikus férfi, egy éve érkezett az épületbe bérlőként.

Nem fizette az albérletét

Eleinte nem volt vele semmi probléma, ám pár hónappal ezelőtt már késett a bérleti díjjal, és az utóbbi hónapokban egyáltalán nem fizetett.

Lecseréltette a zárat

Többször is távozásra szólították fel, Lazsányi László is határozottan kérte, hogy hagyja el a szobáját. Sőt a zárat is többször cserélték.

Felfeszítette a zárat

A férfi azonban egyre erőszakosabban tért vissza, volt, hogy az ajtó zárját is felfeszítette. Péntek délután is úgy tért vissza, hogy a szobája ajtaján már új zár volt. Ekkor elővette a nála lévő vadászkést, és azzal feszítette fel a zárat.

Vadászkéssel szúrta meg

Lazsányi László ezt megtudta és ezért ment fel a Dunára néző apartmanba és kérte számon a történteke. A vita veszekedésig fajult, ekkor a bérlő a behatoláshoz korábban használt vadászkéssel megszúrta az ingatlan tulajdonosát.

A gondnok talált rá

A gondnok talált a vérző áldozatra, kihívta a mentőket, de már nem tudtak segíteni rajta. A kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett gyilkost. 

Veje is gyakran megfordult a házban

„Laci remek ember volt, mindenki szerette. Valósággal rajongott a házért, sok időt töltött itt. Ő intézte a bérléseket, a kifizetéseket, a foglalásokat, a veje, Deutsch Tamás is többször megfordult itt – mondta a Blikknek az apartmanház egyik alkalmazottja.

Korábban is voltak viták

Az apartmanház gondnoka is az épületben tartózkodott a gyilkosság idején. Ő azt mondta, hogy az épületet pár éve újította fel Lazsányi László, aki meghagyta retró stílusban. Viszonylag egyszerű a vendégkör, de szerették az emberek. Voltak már korábban is viták, összezördülések, erőszak azonban soha nem fordult elő.

A tettes a helyszínen elfogták

A Fővárosi Főügyészség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását, erről hétfőn dönt majd a bíróság. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: rendőrautó a gyilkosság után – Forrás: RTL klub