Súlyos baleset történt csütörtök reggel Pestszentimrén, a Kisfaludy utca és a Juhász József utca találkozásánál.
Ki akart kanyarodni a Suzuki
Egy Suzuki Ignis közlekedett a Juhász József utcán, majd a Kisfaludy utcára akart kanyarodni. A sarokra kihelyezett szemeteskukáktól nem igazán lehetett kilátni, ráadásul szembe sütött a Nap, valamint egy kisebb dombról jönnek lefelé a járművek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nagy tempóval érkezett a Hyundai
Vélhetően ezért nem vette észre az Ignist vezető idősebb nő, hogy a főúton egy Hyundai Santa Fe nagy tempóval közeledik. Elkezdte a kikanyarodást, a Hyundai pedig éppen akkor ért oda, így a következő pillanatban telibe találta a Suzuki bal elejét.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Letarolta a bokrokat és a kukákat
A Hyundai sofőrje próbálta elrántani a kormányt, ennek az lett az eredménye, hogy a városi terepjáró áttért a bal oldalra, felhajtott egy autókijáróra, letarolt néhány bokrot és a járdán álló kukákat, majd megpördült. A kihajtón épp várakozott egy fiatalember, ő nagy lélekjelenléttel felugrott a fából készült kertkapura, így neki nem esett baja
Beszorult a roncsba
A tengelye körül többször megpördülő Ignis sofőrje vélhetően nem használta a biztonsági övét és beszorult a roncsba, őt a helyszínre riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki, mégpedig úgy, hogy levágták a bal első és a bal hátsó ajtót, valamint a köztük lévő B oszlopot.
Súlyos sérülések
Ezt követően átadták a mozgásképtelen, csonttörést és egyéb zúzódásos sérüléseket szenvedett sérültet a mentőknek, akik az Országos Baleseti Intézetbe szállították. Szintén nő utasa is megsérült, őt is kórházba kellett szállítani zúzódásos sérülésekkel, illetve más sebekkel.
Helyszíni felvétel
![](https://budapestkornyeke.hu/wp-content/uploads/2023/03/baleset_pestszentimre_1-1024x577.jpg)
Helyszíni felvétel
![](https://budapestkornyeke.hu/wp-content/uploads/2023/03/baleset_pestszentimre_4-1024x576.jpg)
Helyszíni felvétel
![](https://budapestkornyeke.hu/wp-content/uploads/2023/03/baleset_pestszentimre_6-1024x577.jpg)
Helyszíni felvétel
![](https://budapestkornyeke.hu/wp-content/uploads/2023/03/baleset_pestszentimre_7-1024x576.jpg)
Helyszíni felvétel
![](https://budapestkornyeke.hu/wp-content/uploads/2023/03/baleset_pestszentimre_8-1024x576.jpg)
Nem emlékezett rá, hogy be volt-e kötve
A Hyundait vezető fiatalember nem sérült meg a baleset során, arra viszont nem emlékezett, hogy be volt-e kötve, de az öv állapotából ítélve nem túl valószínű… A karambol miatt a 184-es, a 284E és a 84E autóbuszok nagyjából másfél órán át terelve közlekedtek, nem érintették a Kisfaludy utca nevű megállót. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: a baleset helyszíne. Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/GK