Letartóztatták az élettársát bántalmazó dunaföldvári férfit, aki ájultra verte, majd bezárta és magára hagyta a magatehetetlen nőt.

Ököllel ütötte a nőt

Egy 39 éves dunaföldvári nő tett bejelentést 2022. augusztus 2-án 15 óra 25 perc körüli időben, hogy élettársa, egy 44 éves férfi a délután folyamán közös albérletükben egy kisebb vitát követően tenyérrel, majd ököllel többször megütötte, amitől ő elvesztette az eszméletét, és körülbelül 1 óra múlva tért csak magához. Elmondta még, hogy a lakásból nem tud kimenni, mert a bántalmazó rázárta az ajtót és a kulcsot elvitte. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kimentek a rendőrök

A bejelentést követően a Dunaföldvári Rendőrőrs munkatársai a bejelentő lakcímére mentek, ahol a bejárati ajtót bezárva találták. A lakásban tartózkodó nővel beszéltek, aki megemlítette, hogy az ablakok be vannak csavarozva, így azokon sem tud kijutni.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Benyomták az ajtót

Ezt követően a bejelentő beleegyezésével testi erővel benyomták az ajtót, így a sérült nő azon ki tudott jönni a lakásból. A jelen lévő mentősök megvizsgálták, majd sérülései miatt kórházba szállították.

Elfogták a férfit

Kis idő múlva a bántalmazó férfi is előkerült, őt a kollégák a helyszínen elfogták, majd bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították. A kórház tájékoztatása szerint az elvégzett vizsgálatok alapján megállapítható volt, hogy a nő a bántalmazás során életveszélyes sérülést szenvedett.

Eljárás indult

Az ügyben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a férfi ellen büntetőeljárást kezdeményezett.

Tagadta

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte, hogy adott egy pofont az élettársának, de azt tagadta, hogy ököllel is ütötte volna.

Őrizetbe vették

Az elkövetőt a rendőrök őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztést tettek  letartóztatásának indítványozására. A bíróság a 44 éves gyanúsítottat a mai napon letartóztatta. Az ügyben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tovább folytatja a vizsgálatot. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik