Teljesen szétzúzta a fénysorompót és a korlátot az a Pest megyei, dunakeszi férfi, aki a forgalomból kivont autójával balesetezett ittasan, érvényes jogosítvány nélkül egy fóti vasúti-átkelőhelynél. A rendőrök több képet is közöltek a balesetről, ezeket a cikkben mutatjuk.

Vasúti átkelőnél történt baleset

2021. január 9-én érkezett bejelentés a rendőrök vonalán, miszerint baleset történt egy fóti vasúti-átkelőhelynél. A közlekedési balesethez kiérkező rendőrök el is kezdték felmérni az eset körülményeit.

Fóton balesetezett a férfi

Nem tudta magát igazolni

Az egyenruhások elkérték a baleset során szétroncsolódott autó sofőrjétől az okmányait, azonban a férfi nem tudta magát igazolni, mert mint elmondta, a gépkocsija forgalmi engedélye sincs nála.

A kocsi a sorompót és a korlátot is kidöntötte

Fotó: Police.hu

Teljesen szétzúzta az átjárót

Fotó: Police.hu

Több hiba is felmerült a baleset során

A gyors azonosítást követően hamar kiderült, hogy a sofőr – a hatósági igazolványai mellett – nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, az autóját pedig kivonták a forgalomból. Ám ezenfelül ugyancsak probléma volt még, hogy amikor a 44 éves férfi megfújta az alkoholszondát, az pozitív értéket mutatott. A férfit ezért mintavételre elő is állították.

A férfi ivott is, mielőtt balesetezett

Fotó: Police.hu

A balesetező jármű eleje totálkáros lett

Fotó: Police.hu

Feljelentették a férfit

A dunakeszi rendőrök ittas vezetés miatt indítottak eljárást a férfival szemben, továbbá szabálysértési feljelentést tettek engedély nélküli vezetés, valamint forgalomból kivont járművel történő közlekedés miatt.

Kiemelt kép: Balesetről készült fotó – Forrás: Police.hu