Tizennyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék egy férfit, aki a vád szerint megölt két embert – egy fiút és az apját – 2020 márciusában Nagykőrösön, egy tanyán. az apa Nagykőrösön egyedül nevelte hat kiskorú saját és egy fogadott gyermekét. A gyilkosság után mindannyian árván maradtak.
Elszenesedett holttestet talált
2020. április 1-én a Kékvillogó.hu beszámolt róla, bejelentés érkezett a rendőrségre egy Nagykőrös külterületén fekvő tanya bérlőjének felnőtt gyermekétől. A fiatalember azt mondta a rendőröknek, hogy testvérét és édesapját keresve ment a tanyaépülethez, ahol két elszenesedett holttestet talált. Ezután érkeztek ki a rendőrök a helyszínre. Az orvos szakértői vizsgálat a holttesteken külsérelmi nyomokat talált. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
A rendőrök gyanakodtak, hogy nem tűzhalál történt
„Tisztázni kellett, hogy a két férfi a tűzben lelte halálát, vagy idegenkezűség okozta végzetüket. Noha elméleti lehetőség lett volna rá, hogy véletlenül keletkezett tűzben haltak volna meg, ennek valószínűségét már a nyomozás elején a nullához közelítettük. Túl azon, hogy rendkívül csekély esélyét láttuk, hogy két ember egyidejűleg, egymástól méterekre ugyanolyan balesetet szenved. Ráadásul az egyik áldozat közelében egy fejszét is találtunk, ami szinte egyértelműen az erőszakos cselekmény igazolása felé terelte az eljárást” – mondta akkor Király Richárd alezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
Rendet akartak rakni a tanyán
A bejelentő elmondta, hogy a szóban forgó tanyát Nagykőrös egy másik pontján élő családja, mint tágasabb lakóhelyet kibérelte annak tulajdonosától. Mivel az épület meglehetősen romos állapotban volt, a család odaköltözésük előtt azt igyekezett saját erőből rendbe hozni. A két családtag is ezzel a szándékkal ment oda március 31-én, hogy a tanyát és a környezetét rendezgessék, alakítgassák.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem mentek haza
Az otthon maradottaknak feltűnt, hogy az éjszakát is kint töltötték, mert erre korábban nem volt példa. Akkor kezdtek el igazán aggódni, amikor az apjával dolgozó fiú a telefonját sem vette fel. Ezután ment megnézni a másik testvér április 1-én, hogy mi történhetett velük, így fedezte fel a bűncselekményt.
Mobiltelefon miatt bukott meg a tettes
Viszont a helyszínen sem a mobiltelefont, sem annak maradványait nem találták meg. És mivel kicsengett, de senki nem vette fel, így valószínűsítették a rendőrök, hogy azt valaki használja.
Cigit kért tőlük
A vádirat szerint az akkor 18 éves vádlott 2020. március 31-én otthoni borozgatás után arra járva észrevette a melléképületen dolgozó sértetteket, akiktől cigarettát kért. Az apa és a fiú beinvitálták, és megkérték, hogy segítsen be nekik a favágásban, egy baltát is adtak neki a munkához.
Fejszével ütötte meg
A férfi észrevett egy övtáskát, és mivel azt hitte, az értékeket rejt, megütötte a fiút, aki ettől elvesztette az eszméletét. Ekkor a vádlott kivett az övtáskából egy mobiltelefont, majd az apát is megütötte a fejszével. Végül nem talált pénzt, csak egy üres pénztárcát. Mielőtt távozott a helyszínről, mindkét sértett testét – egyikük még életben volt – meggyújtotta.
Visszament a tanyára
A vádlott április 1-jén visszament a tanyára, égésgyorsítóval lelocsolta és újra meggyújtotta mindkét sértett holttestét. A két áldozat holttestét még aznap megtalálták. 2020. április 7-én a nyomozók átkutatták a terhelt lakhelyét, ahol megtalálták az általa eltulajdonított mobiltelefont.
Fegyházat kapott
A törvényszék a vádlottat emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 18 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte. Az ügyész, valamint a vádlott és védője fellebbezett a döntés ellen, így az ítélet nem jogerős. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: ezen a tanyán történt a tragédia – Forrás: police.hu