Összesen 7 börtöntőrt állítottak hadbíróság elé, mert a vád szerint megbilincseltek, aztán megvertek egy rabot a miskolci börtönben. A vádlottak között vannak olyan is, akik nem vettek részt a verekedésben, de látták a történteket, mégsem jelentették vagy akadályozták meg.

Nem tudott védekezni

A rab védekezni nem tudott, ugyanis meg volt bilincselve. A vádlottak között pedig olyanok is vannak, akik nem bántalmazták a fogvatartottat, de látták mi történt, mégsem tettek semmit.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Megütötte a börtönőrt

A miskolci börtönben fogvatartott férfi orvost kért az egyik börtönőrtől, mert rosszul lett. Az őr egy ápolóval ment be a zárkájába, ahol le kellett fogni a rabot, ekkor ütötte meg a büntetés-végrehajtás emberét.

 

Falba verték a fejét

A többi őr azonnal odament: megbilincselték a rabot, és az orvosi szobába kísérték, ekkor verhették meg. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy az őrök a falba verték a rab fejét, aztán a földre fektetve megrugdosták.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Végignézték a bántalmazást

Mint kiderült, a jelen lévő százados sem lépett közbe, de az ott tartózkodó női börtönőr sem, illetve egyikük sem jelentette az incidenst.

Támogatta őket

A százados állítólag nyilvánvalóvá tette kollégái számára, hogy egyetért cselekedetükkel. Sőt, abban támogatja őket legalább azzal, hogy a történtekről nem tesz jelentést az intézet parancsnokának. Az ügyészség csoportos bántalmazás miatt kért büntetést a vádlottakra eltérően attól függően, hogy milyen szerepük volt az ügyben.

Évekre börtönbe kerülhetnek

A legszigorúbb börtönbüntetés 6 év 6 hónapra szólna, a vád szerint a többieknek ennél kevesebbet kellene börtönben ülnie, míg a női börtönőrt csak próbaidőre ítélnék. A bűnösségét egyik vádlott sem ismerte el, vallomást sem tettek, mindemellett azt kérték, hogy tárgyalással folytatódjon az eljárás. Ezért egyikük büntetése sem lett jogerős, a per tárgyalással folytatódik.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.