A bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettese azt állítja, ártatlan, meghurcolták, nem követett el semmi törvénysértőt. K. Endre a Blikk megkeresésére írásban reagált Balog Zoltán püspök a 777 keresztény portálnak adott interjújára. 

Megszólalt Balog Zoltán 

Amint arról beszámoltunk, Balog Zoltán, a kegyelmi ügy után közel fél évvel interjú adott a 777blog.hu-nak. A református püspök elismerte, hogy K. Endre felesége kereste őt meg, majd irodájában fogadta a K. házaspárt. Balog állítása szerint K-ék olyan dokumentumokat mutattak neki, amelyek meggyőzték őt arról, hogy a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója ártatlanul lett elítélve. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Személyesen járt közben Nováknál 

Majd Novák Katalinnak azt javasolta, hogy érdemes lenne kegyelmet adni ebben az ügyben. Balog szerint senkit nem ért hátrány, míg nem derült ki, a kegyelmi ügy, a bántalmazott gyerekeket pedig főleg nem, hiszen már túl vannak a történeten. 

 

Reagált K. Endre

K. Endre, most a Blikknek reagált a református püspök megszólalására. “Balog Zoltán püspök úr azon nagyon kevés közismert személyek közé tartozik, aki az ellenem gerjesztett lincshangulatban továbbra is nyíltan felvállalja a véleményét, kiáll az ártatlanságom mellett. A püspök úr ismeri a munkámat, a személyiségemet, és rendelkezik mindazokkal a háttér-információkkal, amelyeket nem tudott figyelembe venni az igazságszolgáltatás ártatlanságom bizonyítása érdekében” – írta a lapnak a pedofil bűnsegédkezésért elítélt K. Endre. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A nyomozás

“Az is megfelel a valóságnak, hogy az igazamért küzdő embernek tart, mivel az is vagyok. Minden korábbi nyilatkozatomat fenntartom. Az ügyészség vádat emelt ellenem anélkül, hogy rendőrségi meghallgatáson vettem volna részt. Az ítéleti tényállást megalapozó tényeket olyan, egymással és önmagában is ellentmondásban álló, több esetben közvetett tudomással bíró tanúktól származó tanúvallomásokból építette össze az ügyészség, majd a bíróság, amelyek nem álltak össze olyan zárt láncolattá, amely alapján kétséget kizáró bizonyossággal meg lehetett volna állapítani a bűnösségemet. Két közvetlen tanú egybehangzóan azt nyilatkozta a bíróságon, hogy rájuk nézve semmilyen kényszerítő hatást nem gyakoroltam”. 

Politikai ügy

“Végtelenül sajnálom a kegyelemadókat, hogy le kellett mondaniuk, ugyanakkor hálásan köszönöm a döntésüket. Balog püspök úr talán azért várt a nyilvánosság előtt megszólalni a választásokig, mert a kegyelmi ügyet politikai haszonszerzésre használták fel a politikai pártok kisebb-nagyobb sikerrel” – írta levelében K. Endre. 

Újra megkereste az egyik áldozatot 

A Blikk információi szerint a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese mostanában sokat tartózkodik családja erdélyi szülőfalujában, Zabolán. K. Endre, Novák Katalin lemondása után tovább zaklatta az egyik áldozatot. A fiú nehéz helyzetét kihasználva, egy doboz cigit, 5 ezer forintot és némi élelmiszert vásárolt a bicskei gyermekotthon korábbi lakójának, és arra kérte, hogy egy videóban mondja el, hogy K. Endre ártatlan. A fiú ugyan felmondta a kért szöveget, majd újra találkozóra hívta K. Endrét. Ezt a találkozót az RTL rejtett kamerával rögzítette. 

Elnöki kegyelem

Mint ismert, Novák Katalin, tavaly áprilisban, elnöki kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének. K. Endrét azért ítélték el, mert a gyermekotthon igazgatójának segített eltussolni a pedofil cselekményeket. K. Endre, az intézmény igazgatóhelyetteseként pénzt és cigarettát adott a nemi zaklatáson átesett nincstelen gyerekeknek. Ezt az embert részesítette elnöki kegyelemben Novák Katalin, mint utóbb kiderült, Balog Zoltán, református püspök kérésére. A pedofil igazgató miatt a gyermekotthon egyik lakója öngyilkos lett.

Lemondott Novák Katalin

Novák Katalin kegyelmi ügye csak idén februárban került nyilvánosságra, miután a 444.hu beszámolt róla. A köztársasági elnök napokig hallgatott, majd egy nyilvános eseményen, újságírói kérdésre azt mondta, elutasítja a pedofíliát és soha nem adna kegyelmet egy érintettnek. Több tüntetésen is követelték a köztársasági elnök lemondását, aki megszakította Közel-Keleti útját és egy rövid beszédben lemondott. A beszéd elhagzása után néhány perccel, Varga Judit közösségi oldalán jelentette be, hogy visszavonul a közélettől és lemond a Fidesz EP listavezetői pozíciójáról. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: K. Endre és a bicskei gyermekotthon egyik áldozata – Forrás: RTL