24 év fegyházat kapott az a férfi, aki a közösségi oldalán megüzente a sértettnek, hogy megöli őt, majd nem sokkal később egy Polgáron megtartott rendezvényen ezt megtette. Drog, prostitúció és szerelmi szál is van a történetben.

Prostitúció

A bírósági tényállás szerint a polgári férfi és élettársa – anyagi gondok miatt – 2017 szeptemberében úgy döntött, hogy a nő szexuális szolgáltatást fog nyújtani férfiaknak.

Kerítő volt

A férfi kuncsaftokat is szerzett a nőnek, sőt, gyakran ő vitte el a kuncsafthoz az élettársát. A kapott pénz egy részét elvette a nőtől, ha ezt megtagadta, a férfi megverte őt.

Szimpatikus lett neki az örömlány

Az egyik alkalommal volt ismerősének is beajánlotta a nőt. Az új pár kétszer is találkozott egymással, majd a későbbi áldozat, állítólagos szimpátia okán, magához költöztette az asszonyt. Mindez akkor történt, amikor a volt élettárs Budapesten dolgozott.

Ekkor jött a fenyegetés

A későbbi gyilkos emiatt mindkettőjüket megfenyegette, és azt hangoztatta, hogy a férfit megöli; “augusztus 18-án meghalsz” – írta ki a közösségi oldalára.

A kenyér ünnepén

A gyilkosság augusztus 19-én este, Polgár utcai rendezvényén történt. A 38 éves vádlott, miközben a rendezvényre tartott, amit élő videón közvetített a közösségi oldalán, végig azt hangoztatva, hogy meg fogja ölni a férfit. A későbbi áldozat családja látta ezt, de nem vették komolyan.

Hátulról támadott

A rendezvény helyszínén a támadó észrevétlenül, hátulról megközelítette haragosát, hirtelen a hátára ugrott, és emiatt mindketten a földre estek.

Szó nélkül támadott

Dulakodás közben a sértettet késsel megszúrta a hátán, derék- és nyaktájékon. A további bántalmazást a rendezvényt biztosító rendőrök akadályozták meg, akik a vádlottat a helyszínen elfogták. Később kiderült, hogy be volt drogozva.

Nem jutottak el vele a kórházig

A megkéselt 41 éves férfi a kórházba szállítás közben meghalt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Még súlyosabb ítéletet szeretne az ügyészség

A törvényszék ítélete ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett – közölte a szóvivő.

Címlapfotó a rendőrség videójából való.