Rendkívül súlyos kettős baleset történt a minap az M86-os autópályán. Az egyik autó sofőrje a láthatósági mellénnyel mentette meg családja életét.

Az édesapjának köszönheti az életét az a kisfiú, akinek a családja brutális baleset résztvevője volt a napokban Vépnél, az M86-os autópályán.

Egy Seat sofőrje ugyanis szalagkorlátnak ütközött, a totálkáros autó pedig a kivilágítatlan út belső sávjában vesztegelt, teljesen láthatatlanul. A kocsit vezető nő arról beszélt a 112 Pressnek: hiába próbált segítséget kérni, senki sem állt meg.

„Kiszakadt a lámpa, totálkár lett az autó, és nem volt meg a telefonom sem, nem tudtam kinyitni az ajtókat, behorpadt az összes, csoda, hogy ki tudtam szállni. Kiszálltam, integettem az autóknak, ugráltam. 5-6 autó elment, nem álltak meg, mire végre valaki ” – mesélte a nő, aki csodával határos módon sérülés nélkül megúszta a balesetet. Arra azonban ekkor még senki sem számított, hogy hamarosan egy újabb jármű is balesetezni fog a sötétben.

A balesetről részletesen itt írt a KEKFENY.com.

Pár másodperc múlva érkezett meg a szlovák rendszámos Lexus: nem vette észre a belső sávban, vak sötétben veszteglő roncsot, csak a külső sávban, vészvillogóval álló segítőt. A Lexus így egyenesen egy olajfoltra és a korlátnak rohant, majd háromszor megpördült.

<

„A semmiből megjelent előttem egy széttört autó, amit megpróbáltam kikerülni az utolsó másodpercben. A levegőben pörögtünk” – mesélte a lapnak a Lexus sofőrje.

<

A férfi arról is beszélt, hogy Szlovákiában elő van írva, hogy a sofőr ajtajában álljon a mellény és ha gyerek is utazik az autóban, akkor a gyerekmellény is kötelező, mert ha baleset történik, akkor az kéznél legyen.

<

„Ahogyan megpördültünk, a mellény így kéznél volt, és mivel sötét volt, az autók meg jöttek, futottam előre a mellénnyel, hogy ne hajtsanak bele autóval. Elkezdtem integetni is. Így észrevettek és lassítottak” – mondta a férfi a 112pressnek.

<

A kisfia a balesetben súlyos végtag-, felesége pedig csigolyasérülést szenvedett – vélhetően megmentette családja életét.

Kiemelt és belső kép: helyszíni felvétel – Forrás: Facebook/112press