2026. július 19-én hajnalban a székesfehérvári rendőrök egy Peugeot személygépkocsira figyeltek fel, amely a Horváth István út és a Széchenyi utca kereszteződésében lassítás nélkül, az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyva, nagy sebességgel hajtott át. A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával megkísérelték megállítani a járművet, a sofőr azonban nem tett eleget a rendőri felszólításnak, hanem tovább gyorsított.
Balatonvilágosig üldözték
Menekülése Székesfehérvárról az M7-es autópályára vezetett, ahol többször is megtévesztő manővereket hajtott végre annak érdekében, hogy lerázza az őt követő rendőri egységeket. A menekülés Balatonvilágos térségében ért véget. Az enyingi, polgárdi és székesfehérvári rendőrök összehangolt intézkedésének eredményeként a 7116-os úton teljesen elzárták a menekülő útvonalát, és megállásra kényszerítették a gépkocsit. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Részegen, jogsi nélkül vezetett
A 26 éves férfit testi kényszer alkalmazásával elfogták és megbilincselték. Az intézkedés során sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem keletkezett. Az igazoltatás során megállapították, hogy az ukrán állampolgár soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, a vezetés előtt alkoholt fogyasztott, továbbá a gépkocsit a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül használta. Az is kiderült, hogy a járműre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást sem kötöttek.
Őrizetbe vették
A férfit a rendőrök elfogták, őrizetbe vették, majd a Székesfehérvári Rendőrkapitányság fogdájába szállították. Kezdeményezik a letartóztatását. A közúti veszélyeztetés gyanújával összefüggő körülményeket a rendőrség tovább vizsgálja. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu

