Vasárnap délután súlyos közlekedési baleset történt az M80-as autóúton Körmend térségében, ahol egy kisteherautó és egy személygépkocsi frontálisan ütközött össze. Az ütközésben két ember a helyszínen meghalt, többen megsérültek.

Frontális ütközés 

A 163-164-es kilométer között egy kisteherautó és egy személykocsi frontálisan karambolozott. Előbbi sofőrjét, illetve a személyautó két utasát a körmendi és szentgotthárdi hivatásos tűzoltók, a harmadik utast még az egységek megérkezése előtt a mentőszolgálat munkatársai szabadították ki a roncsokból.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Több mentőhelikopter a helyszínen 

Az M80-as forgalmát megállították, a helyszínre mentőhelikopterek érkeztek. Az információk szerint az ütközés erejére jellemző, hogy nem kellett áramtalanítani a járműveket, mert azok gyakorlatilag megsemmisültek. A karambol az autóút 163–164-es kilométere között történt, az ütközés ereje pedig akkora volt, hogy a mentéshez több tűzoltóegységet és mentőhelikoptereket is riasztottak, miközben az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Két halott 

A baleset első hivatalos tájékoztatása szerint a személyautóban öten utaztak. A hátul ülő három ember a roncsba szorult, őket a tűzoltók kezdték kiszabadítani, míg a kisteherautó egyik utasát is feszítővágó segítségével kellett kimenteni. A 112press információja szerint két ember a helyszínen meghalt, többen súlyosan megsérültek. Fotók a helyszínről.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció